DR. PERSÁNYI MIKLÓS környezetvédelmi és vízügyi miniszter: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy gondolom, nem szerencsés egymással köszönő viszonyban sem levő tételeket egymáshoz hasonlítgatni, bármilyen régi populista demagógia ez. Se szakmám, se feladatköröm nem lévén nem szeretnék annak elemzésébe bocsátkozni, hogy a mostani vagy az előző ciklus kormánya költött-e jobban kommunikációra vagy bútorra. Nem szeretnék olyan ügyekkel dobálózni, mint a Millenniumi Országjáró lap, ami az én postaládámban is landolt, az Országimázs Központ milliárdjai. Az én irodámat speciel nyolc éve bútorozták be, és úgy tudom, a miniszter úrét pedig 2001-ben. Éppígy nem mennék abba se bele, hogy az időnkénti járműcsere-e a nagyobb luxus, vagy az önök idején kiosztott ingyenbérlet a fitneszszalonokba. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) De a fontos az, hogy tárgyszerűen essék inkább a gátakról szó.
Az elmúlt három évben az árvízvédelmi fejlesztési munkákat két irányba végeztük: folytattuk a védművek fejlesztését, és elkezdtük a Vásárhelyi-terv megvalósítását. A védműfejlesztést kiemelt programként folytattuk, így 2004-ben befejeződött a Szamos árvízvédelmi töltéseinek kiépítése, elkészült a Tisza mindkét partján a Jánd-országhatár közötti szakaszon a töltés, amely most már a 2001. évihez hasonló árvíz ellen is mindenütt védelmet ad. Hasonlóképpen folytatódott a bodrogközi, a Körös vidéki, a közép-Tisza-vidéki, a dunai és mosoni-dunai árvízi rendszer fejlesztése. Adatait ellenőrizni kellene a képviselő úrnak, de ismerik a tényeket a Vásárosnamény, Tiszaroff, Szolnok, Tiszadob, Csongrád, Tát térségében élők. A fejlesztés eredményeként a mintegy 4000 kilométer hosszúságú állami tulajdonú rendszer védőképessége a rekonstrukciós programokkal érintett területen jelentősen nőtt. Szeretném a figyelmét arra irányítani, hogy az idén tavasszal közel három hónapon keresztül rendkívüli vízmennyiséget vezettek le gátjaink között vízügyi szervezeteink, zavarmentesen. Remélem, ezt nem kétli.
Az árvízi fejlesztések másik iránya, éppen elfogadva azt, hogy a gátak magasítása önmagában nem nyújt kielégítő biztonságot, hogy útjára indítottuk a Vásárhelyi-tervet, amelyben idén 22 helyszínen történik munka; 8 helyszínen vagy máris folyik, vagy pedig három héten belül megkezdődik, így behozható az idei árvíz miatti késedelem; a többi 14 helyszínen nyár végéig egymás után építők veszik át a terepet. Például ha megkérdezné, mondanám, hogy Kisarnál, Tivadarnál, a beregi jobb parton Cigándnál és Tiszakarádnál, Tiszaroffnál, Tószegnél, Rákóczifalvánál, Vezsenynél, Tiszaalpárnál, Csongrádon, a Körös-toroknál, a kosdi zsilipnél és Tiszaszigetnél.
A kormányprogramban nem szerepelt olyan, amilyet ön mond. Itt az olvasható: a Tisza-völgy és mellékfolyóinak árvízvédelme érdekében új és működőképes védelmi programot valósítunk meg, elsősorban a víz elvezetésére és lehetséges mértékű hasznosítására, és nem a gátak magasításának emelésével tekintjük elsősorban hatásosnak a védekezést.
De röviden visszatérve a gátakhoz: 1999 és 2001 között, négy év alatt 18 milliárd 959 millió forintot fordítottak erre a célra. Azóta, 2002, 2003, 2004 és 2005 folyamán a Vásárhelyi-tervvel együtt 35 milliárd 143 millió forint szolgálja ezt az árvízvédelmet, vagyis 90 százalékkal nagyobb összeg. Azt gondolom, hogy az adatok önmagukért beszélnek.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés