DR. MÉZES ÉVA (SZDSZ): A negyedik szakasz 41. ajánlási pontjával kapcsolatban a reklámfelügyeletet szerettük volna pontosítani. Véleményünk szerint a fogyasztóvédelem célcsoportja és ebből következően a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség hatásköre főszabály szerint a laikus fogyasztók megvédésére terjed ki. A szakmai célú reklámozás abban különbözik ettől, hogy ebben az esetben a reklám, illetve a promóciós tevékenység célpontja nem a laikus nagyközönség, hanem a gyógyszert rendelő orvos és az azt kiadó gyógyszerész, továbbá az egészségügyi intézmények.

Az egyértelműbb hatáskör-elhatárolás érdekében ezért a laikusokat megcélzó reklámokat érintő reklámfelügyelet a fogyasztóvédelem, illetve a szakmai célú reklám az Országos Gyógyszerészeti Intézet kompetenciájába kerül azzal, hogy ebben az esetben az OGYI a reklámfelügyeleti eljárási szabályok alapján jár el, de egyúttal értelemszerűen alkalmaznia kell a gyógyszertörvényt, illetve annak végrehajtására kiadott rendeleti szabályokat is.

Az ajánlás 51. és 52. pontjához beadott módosító indítványaink szintén a szolgáltatás kiszélesítésére és a szolgáltatási verseny megnyitására vonatkoznak. Más országokkal összehasonlítva a gyógyszertárak jelenlegi szolgáltatási színvonala több kívánnivalót hagy maga után. A Magyar Gyógyszerész Kamara adatai szerint az átlagos nyitvatartási idő heti 50 órára tehető. Folyamatos gondot jelent az ügyelet és a készenlét megoldása. Nem alakultak ki az otthon fekvő betegek számára házhoz szállítást nyújtó vállalkozások, még az ügyeletet ellátó egészségügyi intézmények ügyeleti ideje alatt is sokszor nem könnyű kiváltani a felírt recepteket.

A betegek érdekeinek szem előtt tartása miatt indokolt ezért olyan szabályozási módosításokat bevezetni, amelyekkel segíteni és ösztönözni lehet a betegek érdekeit szolgáló megoldásoknak, többletszolgáltatásoknak a kialakulását és elterjedését. Tekintettel arra, hogy a gyógyszerellátásban és az egészségügyi szolgáltatások minőségének megtartásában és javításában a gyógyszertáraknak és a szakképzett gyógyszerészeknek továbbra is fontos szerepet kell kapniuk, ezért indokolt, hogy az ilyen új típusú gyógyszertárak esetén a szakmai vezetés és kiszolgálás színvonala ne különbözzön a már működő gyógyszertárakétól.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu