DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Közeledve a rendszerváltás utáni ötödik szabad választáshoz, sokfelé hallani az országban azt a véleményt, hogy a most következő választási küzdelem minden eddiginél élesebb, minden eddiginél mocskosabb lesz. A kormány - így okoskodnak az emberek - nem tud már újat mondani, felélte minden anyagi és erkölcsi tartalékát, vezetője, miniszterelnök-jelöltje nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem marad tehát más választásuk, mint az ellenfél lejáratása, elutasítottságának növelése, a szavazók elrettentése attól, hogy rájuk szavazzanak. De nemcsak a hétköznapi választópolgárok jutottak erre a következtetésre, hanem hasonlóan vélekednek politológusok, újságírók és más elemzők is.

Milyen bizonyítékai vannak annak, hogy a kormány és a kormánypártok az ellenzék lejáratására készülnek? Mindenekelőtt az emberek eddigi tapasztalatai támasztják ezt alá. A 2002-es kampányban az MSZP Ron Werber irányításával felvonultatta a fekete kampány szinte teljes fegyvertárát.

Karácsony másnapján vagy harmadnapján kezdődött, amikor Kovács László, az MSZP akkori elnöke azt hazudta bele az összes tévékamerába, hogy a kedvezménytörvényhez kapcsolódó úgynevezett Orbán-Năstase-megállapodás következtében 23 millió román fog Magyarországra özönleni. Természetesen Romániában még ma is élnek emberek, közel 21 millióan, merthogy hazugság volt az egész, még a szám is.

(9.20)

Azután folytatódott egy remek kis lejárató könyvvel, amit Kende Péter, az MSZP-kongresszusok VIP-vendége írt Orbán Viktorról, hasonló valóságalappal, mint az előző hazugság.

Aztán következett a Fidesz által állítólag külföldön gyártatott, kamionokkal hazahozatott névtelen szórólapok története, melyről bebizonyosodott, hogy egy szó sem igaz az egészből. Ha jól emlékszem, ezzel a hazugsággal is Kovács László ajándékozta meg a magyar népet.

Végül - nem biztos, hogy helyes a sorrend - ki ne emlékezne a köteles tüntetésre és fizetett hirdetésre, amikor is azt hazudták az MSZP vezetői az embereknek, hogy Kövér László kötelet ajánlott mindazoknak, akik nem értenek egyet a Fidesszel.

Az elmúlt három év legalább kettő lejárató kampányára is sokan emlékezhetnek. Ma már büntetőeljárás tárgya, hogy Bálint Tamás, Keller László korábbi munkatársa 10 millió forintért eladott egy vizsgálati jelentést Kulcsár Attilának, aki Szász Károlyt akarta ezzel lejáratni.

A másik lejárató kampány Kósa Lajos ellen folyt; nyilvánosságra került egy kampányterv, aminek a létezését persze letagadták, majd utána pontról pontra végrehajtották, egyébként nulla eredménnyel.

S nézzük, hogy milyen bizonyítékai vannak most egy lejárató kampánytervnek, egy lejárató forgatókönyv létezésének! Az elmúlt héten került napvilágra és az internetről ma is letölthető egy olyan irat, amely azt a látszatot kelti, hogy Braun Róbert, a miniszterelnöki kabinet korábbi helyettes államtitkára, későbbi tanácsadója egy kampánytervet készített Gyurcsány Ferenc részére politikai ellenfelének, Orbán Viktornak a lejáratása tárgyában. Az irat valódiságát azonnal megcáfolták, és valóban nincs is aláírva - ezt a tények kedvéért le kell szögeznünk -, csakhogy jobban megvizsgálva az irat tartalmát, az abban foglalt forgatókönyvet, meg kell állapítanunk, hogy lehet, hogy az irat nem valódi, mindenesetre a lejárató kampányterv egyes lépései már bekövetkeztek, és arról is terjednek hírek, hogy további lépések is várhatók a lejárató kampányban.

Nem segít a tisztánlátásban, hogy a Miniszterelnöki Hivatal a mai napig nem engedett betekintést Braun Róbert irataiba, sőt közölték, hogy abból az időszakból, amikor Braun Róbert Gyurcsány Ferenc tanácsadójaként dolgozott, és amikor ez az állítólagos lejárató kampányterv is készült, semmilyen iratot nem fognak nyilvánosságra hozni, mert azok titkosak.

Hab a tortán - vagy inkább csavar a gépezetben -, hogy arról az újságíróról, aki Orbán Viktorról egy tényfeltáró, valójában inkább lejárató cikksorozatot írt az Élet és Irodalomban “Tokaji borcsatákö címmel, kiderült, hogy az MSZP jóvoltából milliós állami, pontosabban önkormányzati megbízáshoz jutott, sajtómunkásként segíti a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés MSZP-s elnökének munkáját, teljesíti a szocialista politikus minden egyéb megbízását - ahogy a szerződés fogalmaz. Persze semminek nincs semmihez sem köze, az újságíró csak a fogathajtó-világbajnokság miatt szerződött 2004 márciusától 2006 őszéig az önkormányzathoz. Hosszú fogathajtásnak nézünk tehát elébe.

Tisztelt Ház! A politikai tisztesség hosszú távon kifizetődő, még akkor is, ha rövid távon nem sok haszna van. Erre akartam figyelmeztetni a magam szerény eszközeivel a kormánypártokat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu