ÉLŐ NORBERT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Kosztolányi Képviselőtársam! Az SZDSZ-szel megtörtént az egyeztetés, a fővárosi pénzügyi bizottságban pedig három éve egyeztetünk az ellenzéki képviselőtársaimmal is. Sőt, ellenzéki képviselőtársunk, egy szakértő el is küldte azt az anyagot, amit ők készítettek, és ez az anyag több, de az egyértelműen benne van, amit ő gondolt, hogy mit kellene hirtelen javítani ebben a törvényben. Úgy gondolom, hogy megtettünk nagyon sok mindent az egyeztetésért, és nyilván most még lesz mód, hogy még tovább egyeztessünk, még szélesebb körben.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés