FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az ajánlás 12. pontjában lévő módosító javaslattal kapcsolatban szeretném elmondani a véleményemet, és kérni az Országgyűlés támogatását. Ezt a módosító javaslatot én nyújtottam be, és a megértéséhez engedjék meg, hogy néhány szóval ismertessem egyáltalán a javaslat lényegét, amit a törvényalkotó a benyújtáskor el kívánt érni.

Az adózás rendjéről szóló törvény 90. §-a az ellenőrzési irányelvekről szól, és a tervezet szerint az ellenőrizendő főbb tevékenységi köröket, szakmákat, ágazatokat úgy kell kimunkálni jövedelmezőségi mutató tekintetében, majd ezeket a jövedelmezőségi mutatókat alapul véve vizsgálni kell, hogy az egyes adózók elérik-e azt. Amely adózók nem érik ezt el, abban az esetben fokozott ellenőrzésre számíthatnak.

Mi a törvényalkotó szándéka ezzel a ponttal? Az adóelkerülés csökkentése. Meg is van ennek a megfelelő alapja, hiszen ma a vállalkozók körében nagyon sokan minimálbéren jelentik be magukat, és ezalatt nemcsak azok az adózók értendők, akik valójában kényszervállalkozók, és valóban nagyon nehezen is élnek, hanem a tehetősebb vállalkozók is ezt a megoldást választják.

Nem először kerül sor Magyarországon ezeknek a mutatóknak a kimunkálására és ennek felhasználására az ellenőrzésben, de most is úgy gondolom, hogy ez feltétlenül indokolt. Nem jelenti ezeknek a jövedelmezőségi mutatóknak a kidolgozása azt, hogy itt mindenkinek be kell vallani ezeket a mutatókat, a jövedelmezőségi mutatókat, hanem arról van szó, hogy akik ez alatt teljesítenek, ők fokozott ellenőrzésre számíthatnak, és amennyiben beigazolódik, hogy valóban alacsony a jövedelmük, akkor annak nincs különösebb következménye.

Most következik a javaslatom lényege, amiért ehhez a ponthoz egyáltalán javaslatot benyújtottam. Azt javaslom, hogy ennek a jövedelmezőségnek a kimunkálása az egyes térségekre jellemző viszonyoknak megfelelően történjen meg. Azt bizonyára belátják képviselőtársaim is, hogy a jövedelmezőség térségenként, településenként változó. Nem lenne szerencsés, ha akár az országos átlagnak megfelelően kerülne egy ilyen mutató kimunkálásra, hiszen akkor lennének olyan települések, ahol ennek az elérése borzasztóan nehéz, más esetben viszont játszva meghaladják a jövedelmezőségi szintek az előírást. Egy konkrét példát elővéve, egy példakört: egy elmaradott térség elmaradott kistelepülésében aligha keres egy fodrász, autószerelő, könyvelő annyit, mint egy nagyvárosban például. Ezért gondoltam azt, hogy szükség lenne a térségre jellemzően kimunkálni ezeket a jövedelmezőségi mutatókat.

A gazdasági bizottságban, amikor ezt megtárgyaltuk, a kormány képviselője nem támogatta a javaslatot, elsősorban két okra hivatkozott. Az első az, hogy ezt célszerű a Pénzügyminisztériumra, illetőleg az APEH-ra rábízni, hogy milyen szempontokat vesz figyelembe a jövedelmezőségi mutató kimunkálásánál. Nem vitatom, hogy ez egy lehetőség, ugyanakkor azt gondolom, hogy a törvényalkotónak van arra lehetősége, hogy ezt nem bízza a kormányzatra, illetőleg az adóhatóságra, hanem ha ezt a szempontot fontosnak tartja, akkor azt az Országgyűlés már a törvénybe is megpróbálja beépíteni, és ezt követően természetesen a végrehajtás során a minisztérium munkatársainak vagy az APEH munkatársainak ennek megfelelően kell kötelező módon eljárni ezen a téren. Úgy gondolom, hogy ez a szempont van olyan erős, hogy ennek helye van a törvényben is.

A másik indok az volt a kormány képviselője részéről, hogy nem értelmezhető a térség fogalma, én ugyanis térségre jellemző jövedelmezőségi mutatókat említettem. Ezen a magam részéről teljes egészében megdöbbentem, mert az Országgyűlésben most már nagyon régóta meghonosodott a térség fogalom. Igaz, hogy vannak más kategóriák is, de a térség nagyon sok törvény esetében előjön. Néhányat kiszedtem ezek közül: itt van például az 1996. évi XXI. törvény, a területfejlesztési törvény, amely konkrétan egyes térségeket említ meg. Vagy ilyen tartalmat hordoz a 24/2001. számú országgyűlési határozat, amelyik a területfejlesztési támogatásokról és kedvezményes térségekről szól, és ennek részleteit munkálja ki a 64/2004-es kormányrendelet, amelyik konkrétan is megmondja ezeket a kedvezményezett térségeket szintén. Így megemlít társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségeket, ipari szerkezetátalakítási térségeket, vidékfejlesztési térségeket, ezek együtteseként kedvezményezett térségeket, és a kedvezményezett térségek településein túl beszélni lehet még leghátrányosabb helyzetű településekről is; ezeknek a száma ma Magyarországon 235.

Ugyancsak a térség fogalmat használja a 2003. évi XXVI. törvény, az országos területrendezési tervről, és ezt a fogalmat használja, ha már az adóhatóságnál tartunk, a társaságiadó-törvény is, amelyik térségi adókedvezményekről beszél a kedvezményezett települések tekintetében. Tehát úgy gondolom, hogy jó szándékkal mindenképpen értelmezhető a térségi kategória, ezzel együtt is kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottam be, és a kapcsolódó módosító javaslatban a térségek mellett a települések kifejezést is használom.

(13.50)

Természetesen nem arról van szó, hogy Magyarország 3200 települését tekintve egyenként kell és szakmánként is jövedelmezőségi mutatót kimunkálni, de igenis a települések nagysága, mondjuk, lélekszáma alapján az egyes régiókban - és itt már fejlettségi különbségekről lehet beszélni - elfoglalt települési helyből adódóan vagy a leghátrányosabb helyzetű kistérségek települései tekintetében, vagy a foglalkoztatási szempontból nehéz helyzetű települések tekintetében már csoportosítás hajtható végre.

Arra kérem a kormányt, hogy ilyen alapon ezt a javaslatot (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) gondolja át és támogassa.

Forrás: parlament.hu