GULYÁS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Kosztolányi képviselőtársam hozzászólása késztetett arra, hogy mint gyakorló polgármester és vidéki polgármester, aki kistelepülésen is dolgozott, mondjam azt, hogy Kosztolányi képviselőtársam kerületekről és kerületben gondolkodik, de egy 200-300 vagy 500 lakosú településen azért sajnos, valljuk be, nincs az a felkészült apparátus, mint ami egy 10-20 ezres kerületben rendelkezésére áll az önkormányzatnak. Meggyőződésem, hogy a belső ellenőrzési feladatokra igenis szükség van, mert az ellenőrzés nem minden esetben hibakeresés, hanem egy lehetőség a képviselő-testület számára is és természetesen azok számára, akik esetleg nem rendelkeznek olyan vénával, hogy adott témában teljes áttekintésük legyen, segítő szándékú. Bizony, kedves képviselőtársam, ott, ahol van egy kistelepülésen egy polgármester, egy jegyző, egy pénzügyes meg egy igazgatási dolgozó, azért nem biztos - mert a társulásoknak lehetősége nyílik arra is most már, hogy ilyen belső ellenőrzési feladatokat közösen lássanak el -, hogy ez nem jó adott települések részére.
Reméljük, hogy nálunk rövidesen, a pályázat beadását követően lehetőség nyílik arra, hogy belső ellenőrt vagy ellenőröket alkalmazzunk. Igénylik ezt a kistelepülések, ugyanis biztonságérzetet ad a polgármesternek, a képviselő-testületnek és természetesen a jegyzőnek is vagy a körjegyzőnek, aki sok esetben mint a törvényesség őre szembe kell hogy menjen a képviselő-testülettel, mert természetes, hogy a képviselő-testület részben politikai feladatokat is ellát és magáévá tesz, a jegyzőnek pedig természetesen közigazgatási feladatai vannak, és a törvényességi felügyeletet kell ellátnia.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés