JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Szóba került az ajánlás 6. pontjában szereplő indítvány, amely a pályázat kiírása előtti vagyonvizsgálatot javasolja a törvényben megfogalmazni. Mikes Éva képviselő asszony is érvelt e módosító mellett, az önkormányzati bizottsági ülésen is részletes vitát folytattunk erről a kérdésről.

A kormány képviselője azt mondta, elvben egyetértenek vele, de ez a megfogalmazás nem pontos. Én ezt elfogadom, tehát pontosítani kell kapcsolódó vagy bizottsági módosító indítvánnyal; a vagyonértékelés szó kerüljön bele, mert a vagyonvizsgálatból nem derül ki, hogy az értékelés is megtörténik. Tehát ennyi pontosítással ezt a módosító indítványt kell továbbfejleszteni, hogy tételesen is jelenjen meg, vagyonértékelést kell végezni a pályázat kiírása előtt. Úgy gondolom, ha ezt a módosítót benyújtjuk, és a Ház elfogadja, akkor ez a probléma, amelyet a képviselő asszony felvetett, megoldódik, és azt már fogja támogatni a kormány.

Kosztolányi úr említést tett a gépjárműadó saját bevétel közötti elismeréséről, itt két indítványom is szerepelt. Az egyik az, hogy teljes egészében saját bevétel legyen a gépjárműadó, amely tulajdonképpen 100 százalékban már az önkormányzatoknál marad, de nem számít bele a hitelfelvételi korlátnál megfogalmazott korrigált saját bevételbe. Kosztolányi úr jól érzi, hogy ebben jelentős vita van még a frakción belül is, és a kormánnyal sincs teljes egyetértés. Azt gondolom, egy olyan kompromisszumos megoldást lehet elfogadni, amely biztosítja azt a feltételt is, hogy az önkormányzatok hitelkorlátja elmenjen addig a határig, ameddig az önkormányzatok nem adósodnak el olyan mértékig, amelyből utána nagyon nehezen tudnak kijönni. Tehát ezt a két szempontot kell mérlegelni.

Egyrészt ez a korlát azért van, hogy az önkormányzatok ne hozhassanak olyan döntést, amely után nem tudnak kimenekülni az adósságcsapdából, ugyanakkor pedig a hitelkorlát elmenjen odáig, ahol ez a határ van. Azt nagyon nehéz megtalálni, hol az a határ, mi az a mérték, ameddig nem adósodnak el olyan mértékig, amely már kedvezőtlen lenne számukra. Éppen ezért az 50 százalékot javasolom első lépcsőnek, hogy ezt fogadjuk el saját bevételnek, és az ilyen indítvány továbbra is él, tudunk róla szavazni. Úgyhogy kérem képviselőtársaimat, ezt majd támogassák.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu