MOLNÁR ALBERT pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt gondolom, ezen sokáig elvitatkozhatunk, egy nem vitatható: nem kötelező, választható. Aki választja, él vele, aki nem választja, nem él vele. Még egyszer mondom, olyan dologról vitatkozunk, ami igazából azok számára, akiknek ezt kínáljuk, azok majd vagy választják, vagy nem választják.
A két kérdés közül az egyik: a miniszterelnök úr soha nem mondott ilyet, hogy a borravalót adó alá kell helyezni. A miniszterelnök úr a következőt mondta: A szürkegazdaságot minél jobban fehéríteni kell.ö Ennek egy része ez a törvény. Abban egyébként Gyimesi József úrral egyetértek, hogy jó úton haladunk akkor, ha nemcsak felszolgálókról, hanem egyéb olyan szolgáltatóknak is lehetővé tennénk egy kedvező öngondoskodást, amiről most itt csak a felszolgálók kapcsán beszélgetünk. Azt gondolom, ez egy jó út lehet a továbbiakban.
Hogy megy az étlapírás? - Lasztovicza Jenő képviselőtársam. Úgy megy az étlapírás a jelenlegihez képest, hogy azt fogja mondani az üzletvezető, hogy ha a körzetem a piaci árat nem bírja el, azt az árat, amit én esetleg rátennék, akkor egyszerűen levonom az eddigi árakból azt az 5 százalékot, csak most mondok egy megoldást, és utána szervizdíjként az 5 százalékot hozzáteszem. Így a számla végösszege nem változott, a szervizdíj pedig benne van.
Csak mondtam egy technikát, számtalan technika van, és minden üzletvezető maga fogja ezt eldönteni, és azt gondolom, ő fog ezzel élni. Tehát még egyszer mondom, öngondoskodást tesz lehetővé, lehetőség, választható, nem kötelező. Én azt gondolom, kérem önöket, hogy támogassák ezt a törvénymódosítást.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés