ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr, ahhoz képest, hogy SZDSZ-es, nagyon higgadtan próbált válaszolni, és azt mondta, hogy 85 fővel csökkent a minisztérium létszáma, hiszen feladatokat adtak le, illetve feladatokat kaptak meg. De hol vannak azok a feladatok, amiket leadtak? Hiszen a tárcája egyik részét megkapta a Környezetvédelmi Minisztérium, tehát a létszámmal megint csak baj van.

A másik dolog az, hogy a minisztériumhoz rendelt intézmények is bajban vannak, hiszen a mai napi sajtó hozta, hogy 900 főt kívánnak az útkarbantartástól elbocsátani. Hát, erről ennyit!

A másik az, hogy három elenderes munkatárs - szóval, ennél azért többről tudnak.

A másik dolog ez az autópályaügy. Ne haragudjon, államtitkár úr, ön belegabalyodott ebbe, mint cica a cérnába! (Derültség a Fidesz soraiban.) Mert akárhogy is számolom, hogyha a leállósávokat, a visszafordulókat, mindent összeadok, akkor sem jön össze ez a dolog, meg a 431 meg a 800 között azért van különbség. Tehát önök egyszerűen csak beszélnek, beszélnek, és nem csinálnak semmit.

Válaszát nem tudom elfogadni. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu