GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A részarány-földkiadás, én azt gondolom, egy régi, jogos igény, aminek hozzáláttunk a megoldásához és az orvoslásához. Első lépésként a költségvetésben biztosítottuk ennek az anyagi feltételeit; másrészt pedig teljesült az a feltétel, hogy kihirdettük a földhivatali eljárás részletes szabályait tartalmazó kormányrendeletet. Ez a kormányrendelet tartalmaz egy lejárati határidőt, június 15-ét, és ez jogvesztő határidő.

Aki a jogi körülményeket és helyzetet ismeri, az tudja, hogy a jogvesztő határidő után beadott kérelem gyakorlatilag érvénytelennek minősül. Nem gondoltuk - és lehet, hogy igaza van önnek, hogy ez hiba -, hogy a részletes leírásba ezt is beleírjuk, ahol egyébként leírtuk azt, hogy a földrészlet megoszlásának mi a kiinduló helyzete; hogy az osztást a földhivatali határozatban foglaltaknak megfelelően fogja a földhivatal megállapítani; hogy a kérelmező tulajdonostársak földrészleten belül elfoglalt sorrendjét pedig az általuk megkötött egyezség, ennek hiányában a földhivatal által lebonyolított sorsolás határozza meg - ezeket tartottuk mi nagyon-nagyon fontos elemeknek, hogy pontosan tudják. Még azt is leírtuk, hogy ha egy adott földrésznél húsz vagy annál több kérelmező van, úgy a sorsolást közjegyző jelenlétében kell lebonyolítani.

Én azt gondolom, hogy részünkről minden törvényes feltételt betartottunk, a jelenlegi szabályok és törvények szerint jártunk el. Én megvizsgálom az ön kérésének a feltételeit, hogy van-e módom és lehetőségem egy kihirdetett kormányrendelet után határidőt módosítani. Amennyiben ez az igény jelentős és tömeges, akkor én nem látom különösebben akadályát ennek, részemről kezdeményezni fogom ezt a kormány felé.

Köszönöm a felvetését. Nem gondoltunk arra, hogy ez ilyen gondot és problémát fog okozni. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu