DR. KÓKA JÁNOS gazdasági és közlekedési miniszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Őszintén szólva, kicsit lejjebb ment a hangulat. Áder frakcióvezető úr legalább hozott valamiféle lendületet ebbe a beszélgetésbe, de hát most már önök azért töltésről, meg kerozinárról beszélgetnek a gazdaságpolitika kapcsán. (Tállai András: Adjál rá időt!) Csak szerettem volna jelezni, hogy nem feltétlenül kötelező kihasználni az időkeretet, ha nincs más mondanivalójuk. Elmondom még egyszer, mert még van 13 perc, hátha meggondolják magukat, és előjönnek adatokkal, tényekkel, mert adatokról tényekről és nem jelzőkről jöttünk vitatkozni. Szívesen vitatkozom elvont dolgokról is, de szerintem teljesen felesleges.
Megpróbáltam kihámozni megint abból, amit hallottunk, hogy milyen adatokra tudnék reagálni. Fónagy úr felvetésére, autópálya-építés: nézze, valóban nem könnyű szembenézni azzal, hogy önök építettek 7 kilométert, mi meg 511 kilométert. (Varga Mihály: Már megint?) Azzal sem könnyű szembenézni, hogy a Fidesz autópályaprogramjának az volt a legnagyobb hátránya, hogy nem volt neki előnye, hiszen úgy próbálta ezt a hatvanvalahány elkezdett kilométert finanszírozni, hogy valahogy bepakolta, a költségvetésből és a parlamenti ellenőrzésből kivonva, az MFB alá, de hát aztán kiderült, aztán év végén vissza kellett konszolidálniuk a számokba.
A dunaújvárosi hidat megkérdezheti, hogy miért nem kezdtük el építeni, de most ez épül, és akkor is épül, ha önök nagyon nem szeretnék, mert nyilván bebizonyosodik, hogy nem a Fidesz, hanem a Medgyessy-Gyurcsány-kormány csinálta ezt meg. Képviselő úr, odáig ne menjünk el, hogy megkérdezzük, hogy miért német tankerek szállítják az üzemanyagot, amikor, mondjuk, az MAN típusú autóit látja az autópályákon, mert azt hiszem, hogy ezzel bohózatba visszük át az alapvetően gazdaságpolitikainak induló vitanapot. Elmondom még egyszer: 511 kilométer autópálya épül, annyi, amennyi összesen volt korábban Magyarországon, ezt a sikert önök akkor sem hazudhatják el, ha minden egyéb sikerünket megpróbálják, mert ez kézzelfogható.
Jövő márciusban már nemcsak Szegedig - mert Szegedig az idén novemberben -, az országhatárig lehet az M5-ösön közlekedni. Jövő tavasszal átadjuk Dunaújvárosig az autópályát. Jövő év végére 35 kilométer híján Budapestet a horvát tengerparttal autópálya köti össze. (Dr. Fónagy János: Tessék összeadni, ez 310 kilométer.) Ez a 35 kilométer 2007 végére elkészül. 2006 végére Debrecen, Nyíregyháza elérhető autópályával, elkerülő utakkal, csomópontokkal, ipari parkokhoz vezető területekkel. És ha ezeket az eredményeket nem ismerik el, akkor szerintem ennek a vitának a nézői azt gondolhatják, hogy az összes többi kérdésben nincsenek alátámasztva az önök adatai. (Dr. Fónagy János: Ez 310 kilométer. Egy meg egy meg egy...)
Nézzük a gázárakat! Annyiszor elmondtam már, megint elmondom (Tállai András: Unod?), hogy a gázárak, a nyersanyagárak alakulása tőlünk független. Az energia 70 százalékát importáljuk. (Domokos László: Ki engedélyezi?) Egyébiránt utánanézettem, és a következő érdekes adatokról szeretnék önöknek beszámolni. A Fidesz saját kormányzása alatt, az Orbán-Torgyán-kormány uralkodása idején (Varga Mihály: Ki se tudod mondani.) a kőolaj világpiaci áremelkedését 72 százalékban követte a lakossági árakban. Ez a kormány a kompenzációs mechanizmusokkal körülbelül 53 százalékban követte a lakossági gázárakban a világpiaci árindexet. Tehát az a helyzet állt elő, hogy az, amit önök követeltek, hogy tudniillik állítsuk meg és próbáljuk meg megfogni valahogy a fogyasztók számára a gázárak növekedését, ezt mi megtettük, önök nem tették meg.
Ön olyat mondott, aminek a gazdaságpolitikai tartalma nehezen kommentálható, hogy nincsenek világpiaci árak. Ilyet is mondott, hogy az energiaár-emelések ne haladják meg az inflációt. És azt hogy gondolja? A kőolaj-kitermelő országoknak üzenjük meg, hogy Magyarországon most már jól hasítunk, most már csak 2-3 százalék körüli inflációról beszélünk, tessék ne gyorsabban emelni az alapanyagárakat. Nyilvánvalóan önök is tudják, bízom benne, hogy tudják, hogy amit mondanak, annak semmiféle alapja nincs. (Derültség a Fidesz soraiban.)
10 százalék csökkentést bátran meg mernének tenni a regisztrációs adónál. Hát nézzük, hogy mik a tények! A regisztrációs adót önök emelték addig a szintig, ameddig az önök kormányzása véget ért, azon a szinten van azóta. Nyilván elkerülte a figyelmét, hogy az Európai Unió szabályzata úgy szól, hogy nem csökkenthetjük az alá a szint alá, ahol 2003 elején volt. (Varga Mihály: Önök emelték, miniszter úr.) Azóta nem történt emelés, nem tudjuk bevinni az alá, ahová a Fidesz felemelte. (Révész Máriusz: Ne hazudj!) De ugyanígy a távhőről is tudnánk beszélni. Mi le szerettük volna vinni az áfáját, csak nem sikerült, mert önök az Európai Uniónál elérték, hogy berögzítsük a középső áfakategóriába a távhőt. (Tállai András: Ez nem igaz.)
Végül, ami nekem nagyon nagy felismerés ma, hogy önök időről időre újra felfedezik a száz lépés programját. Mert például a családtámogatás egyes intézkedésein túl most elmondta, hogy az élet- és lakhelykörülmények javításában milyen lépésekre volna szükség. Azt mondta, hogy itt az energiaárakkal valamit csináljunk, a távhőt próbáljuk egy kicsit megrendszabályozni. Örömmel mondom önnek, hogy a száz lépés programnak ez része. A panel plusz programtól a távhőárak felügyeletével kapcsolatos kormányzati intézkedésekig egy sor olyan intézkedést szeretnénk hozni, amelyek már idén ősszel érdemben csökkentik a távhő árát. De nem úgy, ahogy önök elképzelik, hogy egyszer csak szeretnénk valamit, és akkor majd az úgy megtörténik. Nem, hanem szabályozással, adófizetői pénzek felhasználásával, ha kell, annak érdekében, hogy azok valóban olcsóbban juthassanak hozzá az energiához, akik igazán rászorulnak.
Köszönöm. (Dr. Eörsi Mátyás tapsol. - Varga Mihály: Eörsi Mátyás tapsol!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés