MÁRFAI PÉTER (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A napokban jelent meg a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, közismertebb nevén az OECD tanulmánya a magyar infokommunikációs ágazat helyzetéről. A tanulmány a 30 legfejlettebb ország infokommunikációs felkészültségét és fejlődését hasonlítja össze a 2002-2004 közötti időszakban. Az IKT-szektor a nemzeti össztermék 7 százalékát állítja elő, és jelentős szerepe van exportunk növekedésében is.
Az OECD a felmérésében megállapította, hogy javultak Magyarország helyezései a nemzetközi rangsorban az elektronikus hírközlési szolgáltatások mennyiségi és minőségi mutatói tekintetében. Megemlítek néhányat ezek közül. A vizsgált 30 ország között két évvel ezelőtt Magyarországon volt a legdrágább a mobiltelefon-használat, mostanra pedig már 18 olyan ország van, ahol drágább ez a szolgáltatás, mint nálunk. Negyedikek vagyunk abban a rangsorban, amely a szélessávú technológia árcsökkenését jelzi. Hasonló mutató az, hogy a távközlési berendezések exportjának részaránya pedig a teljes termékexporton belül az elmúlt évek során tízszeresére nőtt, eléri a 14 százalékot. Egyedül a hagyományos vezetékes hangszolgáltatás területén érte érdemi kritika hazánkat, mert 2004 augusztusáig csak fokozatosan érvényesültek az elektronikus hírközlési törvény versenyélénkítő hatásai. Megjegyzem, hogy azóta ezen a területen is áttörés történt, az új hírközlési törvény hatására korábbi hat helyi monopolhelyzetű szolgáltató helyett ma 25 cég verseng a fogyasztókért. Például a belföldi távolsági hívások árának mintegy 40 százalékos árcsökkenése következett be a három év alatt.
Az infokommunikációs szektor mind kínálati oldalról, mind keresleti oldalról (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) pozitívan hat a gazdasági növekedésre. A gyorsabban növekvő országok vagy a jelentős infokommunikációs szektorral (Az elnök ismét csenget.) Fölteszem a kérdéseimet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés