DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Teljesen egyetértek, és támogatom a Magyar Demokrata Fórum nevében ennek a jó intézménynek, a részesedési jognak vagy a követő jognak a megjelenését a hazai jogrendünkben. Túl azon, hogy ez egy nagyon fontos lépés, mint parlamenti képviselőnek és mint jogalkotónak is ismételten el kell mondanom, hogy azonban nem elégséges lépés. Nem ez az első alkalom, hogy a Magyar Demokrata Fórum elnökeként szót emelek a kortárs művészet nagyobb tisztelete és nagyobb támogatása mellett, és ismét szeretném felhívni a figyelmet, hogy a képzőművészet és azon belül a magyar kortárs képzőművészet támogatása rendkívül mostoha helyzetben van.
Én szégyenkezve gondolok ma is arra, hogy nemrég elhunyt néhány nagy festőnk, Gyarmathy Tihamér például, aki Kossuth-díjas kiváló és érdemes művész volt, a Magyar Művészeti Akadémia tagja, az én szubjektív megítélésem szerint a XX. század egyik legnagyobb magyar festője volt. De említhetném Bér Rudolfot, említhetném Prokop Pétert és még nagyon sok, szóra és tiszteletre érdemes festőnket, akik érdemtelen körülmények között, kellő figyelem hiányában, kellő méltatás nélkül, csendben távoztak. Volt, akiknek csak utóbb tudtuk meg mi magunk is halálhírét. Ez csak egy pici figyelem, ami arra irányítja rá mindannyiunk figyelmét, hogy ezen változtatnunk kellene.
Én korábban levélben fordultam Bozóki András miniszter úrhoz, napirend előtt is felszólaltam ebben az ügyben. A magyar képzőművészet a magyar kultúra mostohagyermeke, a hiányosságok, az oda nem figyelés, a forráshiány bünteti a művészeket, és nemcsak a művészeket bünteti, hanem bünteti bizony az ezzel foglalkozó gazdasági szférát is. Itt néhány indokolásból az is kiviláglott - merthogy a műkereskedők látják ezeknek a megvásárolt képeknek utóbb többszörösen a hasznát -, hogy ahhoz, hogy valaki el tudjon odáig jutni, hogy megvegyék az ő képét, ahhoz, hogy foglalkozzanak vele galériák és műkereskedők, meg kell ismerni azt a művészt. Számtalan magyar kortárs művészünk van, aki képességeit el nem érő módon nem tud megjelenni egyébként a piacon. Talán az is feladatunk lenne, hogy hogyan tudunk fórumot, hogyan tudunk nyilvánosságot teremteni azoknak a fiatal és nem fiatal, kortárs, élő művészeinknek, akik sokkal nagyobb odafigyelést igényelnének.
Ezért én öt pontban fogalmaztam meg azokat a javaslatokat, amik, ha kiegészítjük ezzel a részesedési joggal vagy ezzel a követő joggal, akkor talán egy kicsit látványosabb eredményt is fel tudunk mutatni a kortárs művészeink felé, a kortárs művészeink pedig Európa és hazánk felé.
Az első ilyen javaslat, hogy hozzunk létre egy önálló, az államháztartási törvénnyel is összeegyeztethető alapot a kortárs képzőművészet támogatására. Míg a kulturális tárca más művészeti ágakat, így a filmet és a színházat támogatja - és én nem sajnálom tőlük a pénzt, tévedés ne essék, az is kevés -, addig a képzőművészetre külön intézményesített költségvetési támogatást nem biztosít. Ezért javaslom azt, hogy a költségvetés különítsen el a kortárs képzőművészek támogatására egy alapot, amely megközelítőleg akkora összeggel rendelkezne, mint amekkorát a kulturális tárca más kortárs művészeti műfajokra, filmre, színházra vagy annak támogatására és fejlesztésére fordít. Ez az alap pályázatokkal, az alanyi jogú támogatással lehetőséget biztosítana az intézményeknek és a művészeknek, hogy a magyar kortárs képzőművészet színvonala emelkedjen, megismerhetővé váljanak, adott esetben a presztízsük növekedjen, nyilvánosságot kaphassanak ezek a nagyszerű kortárs művészeink.
Európa néhány országában és a tengerentúlon is, ahol jobban megbecsülik a kortárs művészeket, ott például ilyen előírások szerepelnek a költségvetésből megvalósuló nagyberuházások esetén: a beruházási érték 1-2-3 százalékát köteles egyébként az építtető művészeti alkotások megvételére fordítani, ezzel is serkentve azt, hogy egy ország becsülje meg azokat az embereket, akik ilyen istenadta tehetséggel lettek megáldva.
A második ilyen javaslatom volt a vonatkozó adók csökkentése. Mi azt javasoltuk, hogy az élő művész által alkotott műtárgy vásárlása esetén a jelenlegihez képest lényegesen nagyobb adókedvezményre legyen lehetőség. Egy háromkulcsos módszert javasoltunk, magánszemély esetén 10 százalék, de legfeljebb 100 ezer forint adókedvezményt érvényesíthessen mindenki, hogy ösztönözzük a vásárlást, és a gazdasági társaságok esetén egy kétkulcsos támogatási rendszer javasolunk.
Nagyon fontosnak tartanám a számlázási rendszer reformját is, egy olyan egységes számlázási rendszert kellene bevezetni a galériák számára például, amelyiknek egy önálló tevékenységi számot tudnánk adni, mert bármilyen furcsa, jelenleg a kortárs művészeti alkotásokat használtcikk-, illetőleg máshova nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem TEÁOR-számmal kell jelölni. Ez egyébként degradálása a magyar kortárs művészeknek.
A negyedik ilyen javaslatom volt már az Országgyűlés előtt: a nemzet képzőművésze cím létrehozása. Mi azért kezdeményeztük ennek a címnek a létrehozását, mert volt már gyakorlat arra, hogy a nemzet sportolója, a nemzet színésze díjat alapítottunk - bármilyen formában, országgyűlési és parlamenti kívüli -, és mi a kormányt arra kértük, hogy az egyetemes művészet ápolása érdekében tegye meg azt, hogy a szakmának lehetősége legyen évente ennek a nemzet képzőművésze címnek az átadására.
(12.00)
Meggyőződésem, hogy egy kormány, egy hatalom gyakorlásának, de társadalmi fejlettségének a szintjét is befolyásolja az, hogy milyen a viszonya a kultúrához, milyen a viszonya a kultúra teremtőihez, és ez nekünk, jogalkotóknak, nemcsak az európai uniós irányelvre hivatkozással, hanem ezt meghaladóan, a nemzeti jogalkotásunk körében is kötelességünk.
Kérem a kormányt, fontolja meg a Magyar Demokrata Fórumnak ezt a négypontos javaslatát, amellyel segíteni kívánja a kortárs képzőművészet nagyobb megbecsülését.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés