TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A gazdasági bizottság megtárgyalta a haditechnikai termékek gyártásának és a haditechnikai szolgáltatások nyújtásának engedélyezéséről benyújtott törvényjavaslatot, és megállapította, hogy a szabályozásnak nincs ugyan közvetlen társadalmi és gazdasági hatása, ugyanakkor jelentős közvetett hatás érhető el a magyar haditechnika fejlődésében.
Sajnálatos dolognak tartjuk, hogy a több mint százéves és igen fejlettnek tekintendő magyar haditechnika és hadiipar az utóbbi évtizedekben nagyon jelentős mértékben leépült. Az elmúlt 12 évben mintegy tizedére esett vissza a hadiiparban foglalkoztatottak száma. Ezért a gazdasági bizottság, azon túl, hogy támogatja a törvénytervezet lényeges elemeit - tehát hogy a jogszabályok hatályba lépését követően haditechnikai terméket gyártani vagy szolgáltatást nyújtani csak engedély birtokában lehessen, és ha ezt az engedélyt megszegik, akkor visszavonható legyen -, rendkívül fontosnak tartja, hogy olyan szabályozórendszer is bevezetésre kerüljön, ami a hadiipari és haditechnikai termékek húzóhatását tudná kifejteni a gazdasági növekedésre és a gazdasági szereplőkre.
Azt hiszem, valamennyiünk előtt közismert, hogy a haditechnika a világ gazdaságának élvonalát jelenti. Ezen belül különösen a magas szellemi hozzáadott értékű termékek gyártásában és forgalmazásában látunk lehetőséget, és kérjük, hogy a Gazdasági Minisztérium ehhez - e jogszabályi kereteken túl is - nyújtson olyan lehetőséget és segítséget a hadiiparban közreműködő szereplőknek, amely e tevékenységüket elősegíti, és a kibővített környezetben - gondolunk itt a NATO környezetére - használható technikát és szolgáltatást tudjunk nyújtani.
Én azt hiszem, hogy ez valamennyiünk érdeke, és egy ilyen haditechnikai fejlesztési projekt a gazdaságra is élénkítő hatással szolgálna. Ezt tartottam fontosnak elmondani a gazdasági bizottság üléséről. Természetesen a gazdasági bizottság 6 tartózkodással általános vitára alkalmasnak találta, és a parlamentnek elfogadásra javasolja.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés