DR. HORVÁTH JÁNOS, a költségvetési és pénzügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A költségvetési bizottság kisebbségi véleményt formált meg. A téma, Bérgarancia Alap, együtt jelenik meg ebben a törvényjavaslatban a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról. A bizottsági vitában az a nézet alakult ki, hogy ez így azt a veszedelmet, azt a kockázatot viseli, hogy egy parttalan intézkedés születik, születhet belőle. A bérgarancia egyik oldalon, a másik oldalon pedig a foglalkoztatás elősegítése persze hogy összefügghet, és ez a törvényjavaslat megkísérli együtt kezelni a két témát.

Az első fele, a bérgarancia különösen sok kérdőjelet hozott elő, elsősorban azon megfontolás alapján, hogy a költségvetési vonatkozásai kinek is a javára és kinek a kárára lesznek. Talán pontosabban úgy fogalmaznám, hogy a munkaadó és munkavállaló kapcsán, a külföldi, az Európai Unióból idetelepedett vagy itt szerencsét próbáló vállalkozások sikertelensége esetén miért is legyen az olyan mértékig a magyar fél terhe. Fönnáll annak a kockázata, mondhatnám, veszélye, hogy ügyeskedő vagy ügyetlenkedő külföldi vállalkozók ebből, ennek következtében olyan terhet kényszerítenek rá a Magyar Államkincstárra és a magyar gazdaságra, ami túlzott. Arra, hogy az alkalmazása során, ha ebből törvény lesz, mi alakul ki, bizony egyelőre felhívjuk a figyelmet, és óvatosságra intjük a végrehajtást.

A másik téma, amivel foglalkozik ez a törvényjavaslat, nevezetesen a foglalkoztatás elősegítése és a munkanélküliek ellátása, ez világosabb, egyszerűbben és jobban kezelhető lenne, ha - és ez volt a kisebbségi vélemény - elfogadná az Országgyűlés az egyik módosító javaslatunkat. Nevezetesen olyan módosítót, amelynek értelmében az álláskeresési járadék csökkentésére kerülne sor, nem pedig eltörlésére, ahogy a törvény kimondja, hogy eltörölné az álláskeresési járadékot azokra a napokra, amikor a munkanélküli foglalkoztatást talál. A véleményünk az volt - és én ezt majd később még előhozom és részletezem -, hogy jó volna, ha valami ösztönző mechanizmus beleépülne ebbe, tehát a csökkentés megoldását választaná a törvény, nem pedig az eltörlését az álláskeresési járadéknak.

Ezekkel a gondolatokkal jelentem a kisebbségi véleményt a tisztelt Országgyűlésnek. Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu