DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Képviselőtársaim! A mostani vita teljes egyértelműséggel mutatja, hogy még egy olyan alapvető jelentőségű kérdésben, mint a köztársaság eszméjének értékelése, sincs a parlamenti pártok között konszenzus. Valószínű, hogy a kormány azért nem gondolt egy négypárti egyeztetési szakaszra, mert úgy ítélte meg, hogy legalább a magyar alkotmányos rendszer meghatározó intézményi sajátosságainak kérdésében ez szükségtelen, hiszen egy köztársaságban szinte természetes, hogy a republikánus köztársasági eszményt ünneplik. És ha ennek van egy napja, amelyhez a köztársaság létrejötte köthető, akkor ezt ünnepnappá nyilvánítsák.

Vitatom Lezsák képviselőtársam fejtegetését arról, amit egyébként Salamon képviselőtársam is vallott, hogy a köztársaság pusztán államforma lenne. Az államforma egyébként alapvető jelentőségű kérdése az államtudományoknak, az államelméletnek, az alkotmányjog tudományának és a politológiának, sokan sokkal fontosabbnak tartották például a kormányformánál is. Az ókori köztársaságokat természetesen fel lehet hozni példaként arra, hogy nem éppen tökéletesen működtek, hiszen például a rabszolgatartó társadalmi formáció az antikvitás keretei között tevékenykedett. Ennek ellenére a köztársasági eszmének volt ethosza Görögországban is és Rómában is.

Julius Caesar nem szakított formálisan a köztársasággal, hiszen rövid időre választatta magát diktátorrá, amelyet aztán többször meghosszabbított. Konzul egyébként csak egyszer volt, az időszámítás előtti 60. évben egy Bibulus nevezetű politikussal együtt, de erőszakossága miatt, úgy mondták a rómaiak, hogy ez Julius és Caesar konzulságának éve. Ám éppen a köztársasági eszmények római elterjedtsége és meghatározó szerepe tette szükségessé azt, hogy a principátus, az augustusi államrend köztársaságnak álcázza magát különféle felhatalmazások alapján, és csak Diocletianus mondta ki egyértelműen 284-ben azt, hogy ez már egy dominátusi rend, itt már semmiféle helye nincs a köztársaságnak.

A köztársaság a középkorban is létezett, és nem egyszerűen a szokásos alkotmányos szabályok alapján jött létre, hanem fegyveres felkeléssel, ahogy akkoriban latinosan mondták, konjurációval, amelyet éppúgy elítéltek a korabeli feudális urak és monarchák, mint ahogy a köztársasági mozgalmakat támadták a XVIII., XIX., sőt a XX. század Európájában is. A modern polgári köztársaság nem régi államberendezkedés. Először valóban Nagy-Britanniában, akkor még Angliában jött létre, hiszen ott is 1649 és '53 között létezett. Nem volt véletlen, hogy a lordprotektorátus követte, éppúgy, ahogy a francia köztársaságot Napóleon császársága, hiszen a köztársaság még nem felelt meg a korabeli társadalmi viszonyoknak, a korabeli viszonyok fejletlensége nem tette lehetővé, hogy egy valóban demokratikus államberendezkedés működjön.

Hatalmas politikai harcok eredményeként terjed el a köztársasági államforma Európában, és tulajdonképpen a Lezsák képviselő úr által felsorolt monarchiák is tényleges berendezkedésüket tekintve köztársaságok. Hiszen az uralkodónak nincs igazán hatalma a politikai életben. Sőt, van olyan ország is, Svédország, ahol az 1970-es évek eleje óta már a kormányalakítási megbízást sem az uralkodó XVI. Károly Gusztáv adja meg, hanem a parlament elnöke ad kormányalakítási megbízást a győztes párt vezetőjének. Maga a svéd király egyébként teljes mértékben republikánus módon gondolkodik, mint közölte, az ő alapvető feladata az, hogy Svédország külkereskedelmi érdekeit képviselje, és a kormányzást teljes mértékben a parlamentre és a kormányra hagyja, még azt a formulát sem követvén, hogy ő uralkodik, de nem kormányoz.

(20.30)

A köztársaság modern formájában szorosan összekötődik az általános választójoggal és a parlamentarizmussal. Ahol a választójog általános és a parlament dönt a kormány sorsáról, bizalmat szavazván neki vagy megvonva a bizalmat, ott függetlenül attól, hogy milyen a névleges berendezkedés, a republikánus eszmék az igazán meghatározóak.

Mit jelent a republikanizmus? Mindenekelőtt az állam deszakralizálását jelenti. Azt jelenti, hogy nem a változatlanságot tartjuk fontosnak, mint a monarchiák jelentős többségében - most a valóságos monarchiákra gondolok -, hanem a változást tekintjük normalitásnak, azt, hogy a nép oly sokszor bírált, ide-oda hullámzó hangulata szabja meg egy adott időszakban a politika jellegét, irányát. A magyar közjogi irodalom 1945 előtt nem volt igazán, hogy úgy mondjam, méltányos a köztársasági államformához. Alapvető problémájának pontosan azt tartotta, hogy nem a monarcha szilárd erkölcsisége, hanem a nép változó hangulata lesz az, amely a politika számára irányt szab. És ahol megtörtént a fordulat, ahol az általános választójogra és a parlamentarizmusra alapozták az államberendezkedést, és ezt az uralkodó dinasztia elfogadta, ott fennmaradhatott a királyság. Azokban az államokban, ahol a dinasztia erre nem volt hajlandó, ahol erre nem volt képes, ott a királyság vagy a császárság megbukott. Ez a sors érte el a Habsburg-dinasztiát, a Hohenzoller-dinasztiát, a Savoya-dinasztiát, a Romanov-dinasztiát és így tovább.

Felmerült itt az is, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Magyar Köztársaság kikiáltása idegen csapatok jelenlétében történt. Valóban így volt, de ez nem volt egy egyedi eset. Az 1946-os Olasz Köztársaság szintén angol és amerikai megszállás alatt jött létre, igaz, ott népszavazás eredményeképpen - 1946. június 2-án bonyolították le a népszavazást -, ahol 54:46 arányban győzött a köztársasági államforma, de voltak olyan területek, például Nápoly, ahol a királyság hívei 80 százalékos támogatottságot is élveztek.

Ha végigtekintünk az európai történelmen, azt tudjuk mondani, hogy köztársaság háromféle történelmi szituációban jött létre. Az egyik a klasszikus polgári forradalom volt - ez történt például Franciaországban, korábban Angliában, majd 1910-ben Portugáliában -; a másik egy vesztett háború nyomán kitört forradalom - ez zajlott le Ausztriában 1918-ban és Németországban is -; a harmadik pedig idegen csapatok megszállása alatti időszakban - ez történt például Bulgáriában, Magyarországon vagy Olaszországban.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a köztársaság napjáról kívánunk megemlékezni, akkor a republikánus erényekről, a republikánus demokratizmusról kívánunk megemlékezni, és célszerű lenne, ha a Ház legalább ebben a kérdésben konszenzusra tudna jutni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu