FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ön nagyon jól tudja, hogy évek óta visszatérő jelenség a Kurca élővilágának rohamos romlása, amely a választókerületem központját, Szentest szeli ketté.

Az előző években a folyómeder kotrása több száz millió forintot emésztett fel, befejezése mégis torzó maradt, mert a legfontosabb hiányzik azóta is belőle, és ez nem más, mint az élővíz. Egyik évben a hínár, majd az oxigénhiány, az elmúlt évben a teljes vízfelületet beborító rucaöröm borította fel az élővilág érzékeny egyensúlyát.

Ez év nyarán a problémák összeadódtak, immár több mint egy hónappal ezelőtt tömeges halpusztulás történt, mintegy 80 mázsa értékes halállomány pusztult el. A baj nagyobb lett, mint amit a szakemberek is gondoltak, mert ismeretlen eredetű mérgezés is történt. A mérgezés hatására szinte a teljes halállomány és az élővilág az adott szakaszon elpusztult. Az államtitkár úr ismeri a problémát, mégsem történt semmi megnyugtató intézkedés. Helyette médiaesemények sorozatát láthatjuk a mai napig is. Sőt - és ez az igazán aggasztó - a mérgezett szakasz vízmennyiségét az élő Tiszába emelték 1,2 köbméter/szekundum teljesítménnyel, ezzel beláthatatlan mérgezést okozva a gyógyuló folyóban. Megkérdezem: egyáltalán nem volt elég a ciánszennyezés a Tiszának? Ha felelős kormányzati szervek tudtával és egyetértésével ilyen felelőtlen és gondatlan intézkedések történnek, akkor megállapítható, hogy a környezetvédelemmel nagyon nagy baj van Magyarországon.

Kérdéseim a következők: miért nem került élővíz a Kurcába? Ki adta ki azt az utasítást, hogy a mérgezett víz a Tiszába kerüljön? Kik voltak, akik a mérgezést előidézték? Végül megkérdezem: hol van a kormányzati felelősség?

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu