PÁSZTOHY ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársam! Valóban, a borhamisítások és a jelölési előírásoknak nem megfelelő borok kiszűrése érdekében az Országos Borminősítő Intézetnél elrendeltük az ellenőrző tevékenység fokozását, amelynek eredményéről októberben adunk teljes körű tájékoztatást.
Természetesen a heti gyakorisággal való ellenőrzésnek is nagy hangsúlyt fogunk adni, és nemsokára a parlament elé kerül a kereskedelmi törvény, amelyben szeretnénk nagyobb hangsúlyt adni a beszerzési ár alatti értékesítés tilalmának. Egyébként az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényben ez már benne szerepel, ezt szélesíteni kívánjuk.
Úgy gondolom, hogy az ellenőrzések szigorításának az a célja, hogy elsősorban a hazai termelőt védjük, de nyilvánvalóan a fogyasztót is, mert a termelő, a fogyasztó, ha a kereskedelem korrekt eljárásával találkozik az érdeke, akkor nyugszik meg a piac is.
Köszönöm szépen a kérdését. (Szórványos taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés