DR. BARÁTH ETELE tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Négy apróságot szeretnék csak mondani. Az egyik az, hogy a ratifikációnak és a védzáradéknak egymáshoz semmi köze nincsen, természetesen a ratifikációtól függetlenül, amikor a teljesítések bekövetkeznek, akkor lesz Románia az Európai Unió tagja. Tehát nem érdemes hátráltatni.

Megmondom őszintén, azért kértem két percre szót, mert engem megdöbbentett a külügyi bizottság felkészült elnökének a hozzászólása, aki Magyarországot a többi országhoz hasonlította a ratifikáció szükségességét illetően. Neki innen most azt üzenném, természetesen tudom, hogy arányát tekintve mintegy 10 millió német, 8 millió francia, 6 millió lengyel, másfél millió belga él Romániában, és ezek az országok mind határosak is ráadásul Romániával, és közös történelmük van természetesen ezen belül, tehát valószínű, hogy egy az egyben össze lehet hasonlítani az ő magatartásukat a ratifikáció tekintetében Magyarországéval. Én tehát azt gondolom, akkora különbség van az országok helyzete, történelme között, hogy velük ezt az összehasonlítást úgy, ahogy van, szeretném visszautasítani.

A másik az, hogy azt mondta, én amellett voltam, hogy ezt majd a különböző vizsgálatok után tegye meg a magyar parlament. Én azt mondtam, hogy három lehetőség van: vagy előtte, vagy a két felülvizsgálat, vagy pedig a harmadik esetében. Idézném, amit mondtam, azt mondtam, hogy nincs végleges kormánydöntés arra vonatkozóan, hogy a ratifikáció folyamatát a parlamentben milyen módon vezényeljük végig. Azt gondolom, ez elég egyértelmű válasz arra, amit ő egyébként nékem mondott.

Egy utolsó dolog, amivel szeretném befejezni, és ez ennél sokkal fontosabb: azt gondolom, hogy nem ajándék kérdése, hanem hihetetlen komoly történelmi és erkölcsi felelősségünk az, hogy az első ilyen igazi együttes kormányülés előtt, ahol a nemzeti fejlesztési tervek összehangolásáról van szó Bukarestben, Magyarország ne a kishitűségéről, hanem a bizalmáról biztosítsa a román kormányt, és segítséget adjon azoknak a feltételeknek a teljesítéséhez és az ott élő magyarok helyzetének javításához. Utolsó mondatként: különösen olyan helyzetben, amikor magyar miniszterekkel tárgyalunk erről, és magyar miniszterelnök felelős ezért az ügyért.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu