URBÁN ÁRPÁD, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság 2005. szeptember 13-án megtartott ülésén megtárgyalta a most előttünk lévő, J/16834. számmal megjelölt jelentését, mely a nemzeti stratégia a kábítószer visszaszorítására című dokumentumban foglaltaknak az Európai Unió készülő drogstratégiájával való összehangolását előkészítő eseti bizottság eddigi tevékenységéről szóló jelentést tartalmazza.

Az ifjúsági és sportbizottság ajánlása is bizottságunk elé került, a határozati javaslatot egyöntetűen támogattuk, és általános vitára alkalmasnak találtuk, egyben ajánljuk a tisztelt parlamentnek is az általános vita lefolytatását. Eleget tett az eseti bizottság beszámolási kötelezettségének, melyet mindannyian kézhez is kaptunk, miközben azt kérik és javasolják számunkra, hogy támogassuk ezen eseti bizottság ciklus végéig terjedő megtartását, működését.

A kábítószer-probléma azon gondok közé tartozik, amelyet valamennyi parlamenti párt töretlenül támogat. Azt hiszem, ha valami, akkor a hazai és a nemzetközi kábítószer-probléma valóban ciklusokon átnyúló, hosszú, kitartó munkát követelő folyamatot vár valamennyiünktől. Elég baj ez, de nem tudunk mást tenni, küzdünk érte, küzdünk ellene - mármint a megelőzésért. A bizottság áttekintette az állami intézkedések során elfogadott elveket, valamint az elemzéssel elérendő célokat is. Örömünkre szolgált, hogy munkájuk során figyelembe vették az igazságügyi, egészségügyi, valamint - rövidítek - az ICSSZEM, a minisztérium álláspontját is.

Megismétlem tehát, hogy az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság egységesen támogatja a határozat általános vitára való kerülését és alkalmasságát.

Köszönöm kedves képviselőtársaim megtisztelő figyelmét. (Taps.)

Forrás: parlament.hu