DR. GÉMESI GYÖRGY (MDF): Tisztelt Miniszter Asszony! Tényleg az a probléma, hogy ez az egész kárfelmérés és a különböző támogatások ezen a területen elég nagy összevisszaságot mutatnak. Ennek nyilván egyrészt az az oka, hogy elég nagy dömpingben jött a csapadék a különböző településekre. Tudnék említeni akár a saját településemen és a környékemen is olyan felhőszakadásokat, aminek hasonló következményei voltak, ki kellett lakoltatni embereket, ideiglenesen ingatlanokban kellett őket elhelyezni, a felújításhoz és a kármentéshez pedig komoly önkormányzati forrásokat kellett biztosítani, hiszen nagyon sok helyen a biztosító nem fedezte ezeket a költségeket.

Nagyon szépen kérem a Belügyminisztérium vezetőjeként a miniszter asszonyt, hogy tekintsék át, és utólag legyenek szívesek valóban egyenlő mércével mérni, és nem csak az önökhöz beérkezett vagy nem teljes mértékben megfelelő korrektséggel összeállított anyagok alapján dönteni ezekben a kérdésekben.

A nyári rendeletek, tehát amit nyáron hoztak kormányrendeletet, csak erről az időszakról rendelkeznek - kétségkívül nagy volt akkor a vihar, nagy volt az esőzés. Félreértés ne essék, nem azt kritizálom vagy nem azt véleményezem, hogy ott nem volt fontos a támogatás vagy akár Várvölgy településen, csak úgy érzem, nem mértek egyenlő mércével. (Taps az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu