DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak azt szeretném megjegyezni, hogy önmagában az infláció mértéke és az, hogy a napi pénztárcán ki hogy érzékeli az életkörülmények változását, két különböző dolog. Ugyanis azt gondolom, e tekintetben helyesebb lenne - nem véletlen, hogy a nyugdíjasok már ezt régóta szorgalmazzák - úgynevezett fogyasztói kosárban mérni. Ugyanis ne felejtsük el, hogy az infláció alakulásában az égvilágon minden termék benne van, többek között a tartós fogyasztási cikkek és elektronikai cikkek árának jelentős arányú csökkenésétől kezdve mindenféle, amit nem vesz az ember és a család nap mint nap. Nem vesz az ember nap mint nap videót vagy ilyeneket.
Ellenben, ha megkérdezzük bármelyik háztartást, hogy vegye már elő a gázszámláját, mondjuk, mi volt 2003 elején vagy 2002 végén, és mi a gázszámla egyébként 2004 januárjában vagy akár 2005-ben, akkor bizony azt fogja mondani, hogy komolyan és jelentős mértékben nőtt a kiadása, a gáz ára. Ugyanezt fogja mondani a villanyra, a víz- és csatornadíjra, és lehet szépen sorolni, hogy mi mindenre. Tehát akkor, amikor a családok helyzetét nézzük, ezt kell alapvetően látni, ne pedig abból induljunk ki, hogy önmagában a maginflációs összetevő hogy és mint alakul. Fogyasztói kosarat nézzünk, és akkor bizony teljesen más képet fogunk kapni.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés