ELNÖK: Köszönöm, jegyző úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik mai ülésünk napirendjének megállapítása. Az ülés napirendjére, a tanácskozás időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlást az elektronikus futárpostával valamennyi képviselőtársam megkapta. A benyújtott önálló indítványokról szintén ezúton tájékozódhatnak.
Most a napirend módosítására irányuló kezdeményezésekről döntünk először.
A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a napirendünk egészüljön ki 27 előterjesztés tárgyalásával. Tisztelt Képviselőtársaim! Ezekről a Házszabály 47. § (6) bekezdésének megfelelően vita nélkül döntünk. (Folyamatos zaj.)
Kérdezem először a tisztelt Országgyűlést - amennyiben képviselőtársaim is segítenek -, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a gáz- és villamosenergia-áremelések terheinek csökkentésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/10553. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/3725. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a helyi önkormányzati képviselők jogállásának egyes kérdéseiről szóló 2000. évi XCVI. törvény módosításáról szóló T/3991. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a külföldiek szezonális munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatásáról és az ahhoz kapcsolódó közterhek egyszerűsített befizetéséről szóló T/4292. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt. (Folyamatos zaj.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem önöket, segítsék azzal az elnök munkáját, hogy az ülésteremben kisebb zajjal kísérik a munkánkat!
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/9706. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja az indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - a privatizációval, a magyar munkahelyek védelmével és a magyar vállalkozók támogatásával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló T/10538. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a nemzeti emlékhelyek létesítéséről, szabályozásáról szóló H/10185. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el ezt a kiegészítő indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekbarát társadalmi környezet kialakítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/10281. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ápolási díj összegének mindenkori minimálbérhez történő kötéséről szóló H/10681. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a Nemzeti Petíció - az otthonteremtés állami támogatásáról címmel előterjesztett T/10700. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészek állami megvásárlásáról és a megszűnt mezőgazdasági szövetkezetek üzletrész-tulajdonosainak kárpótlásáról szóló T/4005. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a gyermekgondozási díj időtartamának és felső összeghatárának megemelése, valamint a foglalkoztatási törvényben biztosított munkaadói támogatások kiterjesztése érdekében egyes törvények módosításáról szóló T/11693. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény módosításáról szóló T/12362. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a büntető törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény módosításáról szóló T/13305. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az ifjúságnak nyújtott állami támogatások növeléséről szóló H/14191. számon beterjesztett határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló T/14407. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a munkahelyek, a családok és a nyugdíjasok biztonságát megteremtő egyes törvénymódosításokról szóló T/14575. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítési indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét a kistermelői kimérésről és termékértékesítésről szóló T/14950. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem fogadta el a napirend kiegészítését.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény módosításáról szóló T/14736. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítésre szóló indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy kiegészíti-e az ülés napirendjét az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/15146. számon beterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
(14.40)
Kérdezem önöket, kiegészítik-e az ülés napirendjét a Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról szóló T/15280. számú törvényjavaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezen kiegészítés iránti indítványt.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény módosításáról szóló T/15638. számú törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a napirend kiegészítését.
Kérdezem önöket, kiegészítik-e a mai ülés napirendjét a magyar nemzeti katasztrófaalap létrehozásáról és működési feltételei megalkotásáról szóló, H/2828. számon beterjesztett határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége nem támogatja ezen kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az M3-M35-ös autópályák elválási csomópontjának teljes és azonnali kiépítéséről szóló H/14609. számú országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét az Európa kulturális fővárosa cím odaítélésének módjáról szóló, H/16392. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a látható többség nem támogatja a kiegészítést.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény módosításáról szóló, T/16646. számon előterjesztett törvényjavaslattal. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem kívánja ezzel az indítvánnyal kiegészíteni a napirendet.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészíti-e az ülés napirendjét a fokozottabb ár- és belvíz elleni védekezés és a károsultak megsegítése érdekében szükséges kormányzati intézkedésekről szóló, H/17296. számon beterjesztett országgyűlési határozati javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége nem támogatja ezt a kiegészítés iránti indítványt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi ajánlásróldöntünk. Kérem, kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége a napirendi ajánlást elfogadta.
Tisztelt Képviselőtársaim! 14 óra 43 perc van. Áttérünk az interpellációk, azonnali kérdések és kérdések tárgyalására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Becsó Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, interpellációt nyújtott be az egészségügyi miniszterhez: Meleg víz helyett hideg zuhany, avagy miért mindig a szocialista kormányok idején kerül válságba a salgótarjáni kórház?ö címmel. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés