ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a H/17629. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az előterjesztést 170 igen szavazattal, 174 nem ellenében, 8 tartózkodás mellett nem vette sürgős tárgyalásba.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány benyújtotta az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények európai közösségi jogi aktusnak való megfeleltetéssel összefüggő módosításáról szóló T/17644. számú törvényjavaslatát, és kérte a sürgős tárgyalásba vételét. Megkérdezem, a kormány részéről kívánja-e valaki indokolni a sürgős tárgyalásba vételt. (Nincs ilyen jelzés.) Jelentkezőt nem látok.
Tisztelt Képviselő Hölgyek, Urak! Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a T/17644. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az előterjesztést 191 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 162 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány benyújtotta az egyes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi feladat- és hatásköröket megállapító törvények szervezetváltozással összefüggő módosításáról szóló T/17643. számú törvényjavaslatát, és kérte a sürgős tárgyalásba vételét. Megkérdezem, a kormány részéről kívánja-e valaki indokolni. (Nincs ilyen jelzés.) Nem.
Most a határozathozatal következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a T/17643. számú előterjesztést. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy az Országgyűlés az előterjesztést 191 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 162 tartózkodás mellett sürgős tárgyalásba vette.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Belga Királyság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, Írország, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, aLengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága - az Európai Unió tagállamai -, valamint a Bolgár Köztársaság és Románia között a Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslat határozathozatala.
(18.50)
Az előterjesztést T/16966. számon kapták kézhez.
Ügyrendi kérdésben megadom a szót Körömi Attila képviselő úrnak.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés