SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem kívántam már hozzászólni, de nem akarom, hogy Jauernik képviselő úrban az a kép rögzüljön, amit nagyon helytelenül és nem a jogszabályoknak megfelelően idézett.

Tisztelt Képviselő Úr! Valóban, 2006. március 31-én, ha a törvényt, ezt a tervezetet elfogadja a parlament, kifut a rendszeres gyermekvédelmi támogatás. De ez azon, amit én elmondtam, nem változtat, képviselő úr, mert a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, ha megnézi a törvénytervezet 16. §-át, ugyanezt a helytelen állapotot rögzíti, ugyanúgy az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének száz százaléka, 24 700 forint marad egyébként a támogatásra való jogosultság megállapításának a feltétele. Ha a CXXXVI. törvényben foglaltakat és az általam az előzőekben elmondottakat megfontolják, akkor ezen a helyzeten javíthatnak.

Ezen túlmenően, képviselő úr, a törvény, a jogszabályok pontosan rögzítik, hogy a tankönyvtámogatás - amit önök itt már helyesen mondanak, már nem ingyen tankönyvről szól a történet, tankönyvtámogatásról - kinek jár, képviselő úr.

(22.40)

Az eddig járt a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőnek, a gyermekét egyedül nevelő szülőnek, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermeket nevelő családnak, illetve a három- és többgyermekes családnak. Tisztelt képviselő úr, a helyzet abszolút nem változik, mert függetlenül ettől a törvényjavaslattól, az elkövetkezendő időszakban is ugyanez a kör fogja megkapni ezt a támogatást; én ebben a jogszabályban nem látok semmiféle utalást arra, hogy ez ne így lenne. Ez az önök kormánya által meghatározott támogatandó családok köre, és nem az, amit a választási kampányban meg a kormányprogramban ígértek, hogy mindenkinek ingyen tankönyv jár az általános iskolában.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki oldalon.)

Forrás: parlament.hu