DR. ÁDER JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Miniszterelnök úr, valóban, az elmúlt egy évben sokat beszélt. Beszélt, beszélt, napirend előtt sokat beszélt. A népi bölcsességet hadd idézzem önnek: sok beszédnek sok az alja. (Felzúdulás az MSZP soraiban. - Dr. Géczi József Alajos: Hűha! - Közbekiáltások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) Ön arról beszélt az imént is, hogy nagy hegy előtt állt egy esztendővel ezelőtt. Egy nagy hegy előtt, valóban, amit önök hordtak össze. Ígérethegynek lehet ezt tekinteni, 2002-es választási ígérethegynek. Ön kerülgeti, kerülgeti ezt az ígérethegyet, mint macska a forró kását, de nem nagyon tud vele mit kezdeni.

Mert mi is lett ezekből az ígéretekből, miniszterelnök úr? Mi lett az ingyen gyógyszerre vonatkozó ígéretből, amit a szívbetegeknek tettek? Mi lett az ingyenes tankönyvből minden általános iskolásnak? Mi lett a minden bölcsődésnek és óvodásnak megígért ingyenes étkezésből? Mi lett az ingyenes utazásból, amit önök a diákoknak ígértek?

Aztán azt is mondták, hogy az Orbán-kormány által az önök számára is szimpatikus programokat meg fogják tartani; ezekhez nem nyúlnak hozzá, sőt, ezeket továbbfejlesztik. Hadd mondjak erre három példát! Széchenyi-terv: azt ígérték, hogy megtartják, továbbfejlesztik, ehhez képest szétverték. Az otthonteremtési program: külön kiemelte Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltként, hogy igen, ez egy jó dolog, megtartják, tovább fogják fejleszteni, ehhez képest szétverték. A családtámogatási rendszerről is azt mondta Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt korában, hogy bizony azokat a vívmányokat, amelyek a polgári kormány időszakához kötődnek, megtartják, ehhez képest önök, most, január 1-jétől szét fogják verni.

Ígértek önök, már ön is miniszterelnökként, adócsökkentést. És mi történt? Az első intézkedések egyikeként 2005. január 1-jétől újabb drámai adóemelések történtek ebben az országban. Az autópályák vonatkozásában pedig, ha már ön ezt szóba hozta, csak a rend kedvéért hadd emlékeztessem önt arra, hogy úgy tűnik, talán megépül 200 kilométer, de az ígéret ennek a négyszerese volt, miniszterelnök úr. Ráadásul nemcsak hogy kevesebbet építenek meg az ígérthez képest, hanem az önök által meghatározott időponthoz képest is később építik meg, és sajnos azt kell mondanom, hogy kétszer olyan drágán, mint ahogy a polgári kormány időszakában épült. Bizony, nagy szükség lenne azokra a többletforrásokra, azokra a pénzekre, amelyekből önök ezeket az autópályákat építik, indokolatlanul drágán.

Ön szóba hozta a nyugdíjak és a nyugdíjemelés ügyét. Persze, úgy lett volna kerek a történet, ha ön arról is megemlékezik, hogy azért az elmúlt három esztendőben, három és fél év alatt és az ön kormányzásának egy éve alatt is ez a kormány számos olyan döntést hozott, ami a nyugdíjasokat rendkívül hátrányosan érintette; hogy csak néhány példát mondjak, az előbb Kuncze Gábor hiányolta: a gázáremelés, a villanyáram emelése vagy a gyógyszer árának emelése. Ön mosolyog ezen, miniszterelnök úr, de azok a nyugdíjasok, akiknek ez súlyos, szinte már-már megoldhatatlan problémát jelentett, nem hiszem, hogy mosolyognak akkor, amikor előveszik a megemelt gázszámláikat, villanyszámláikat, és 50 vagy 100 százalékkal többet kell fizetniük a gyógyszerekért, mint a kormányváltás időszakában. Azt hiszem, nekik nincs kedvük mosolyogni úgy, mint az imént önnek.

Elfelejtett arról is számot adni, hogy azt az igazságtalanságot, ami kétségtelenül megvan a nyugdíjrendszerben, az előző szocialista kormánynak köszönhetjük, Horn Gyula kormányának. A nyugdíjrendszer 1997-es átalakításáról beszélek, arra gondolok. Örülök, hogy ha nem is mondta ki, de magából a kormányzati szándékból arra következtetek, hogy ön végül is jó néhány év elteltével helyesli azt a korrekciós programot, amit az Orbán-kormány hajtott végre 1998-ban, ’99. január 1-jétől, aminek az volt a lényege, talán emlékszik rá, hogy a legalacsonyabb nyugdíjakat, hiszen azok már nagyon-nagyon alacsony összegek voltak, 25 százalékkal emelte meg a polgári kormány. Ez körülbelül félmillió nyugdíjas életén segített. Én örülök, ha önök ezt a programot ilyen értelemben folytatni akarják. Sajnálom, hogy erre csak a következő ciklusban szánnak időt, és ez az elmúlt három és fél évben nem nagyon jutott eszükbe, de erre mondhatjuk: jobb későn, mint soha.

Forgatgatva, nézve az önök programját, azt látjuk, hogy a következő esztendőkben mintegy 200 ezer egyedülálló, idős nyugdíjasnak szeretnének havonta 3600 forintos többlettámogatást adni, s az azt követő évben pedig újra ezt az összeget szeretnék biztosítani; mintegy 8 milliárd forint, állítja az önök kiadványa, majd szerepelni fog a 2006-os költségvetésben. (Dr. Veres János: Benne van.) Milyen jó lett volna, miniszterelnök úr, ha ez a gondoskodó szándék, ez az idős emberekért való aggódás egy kicsit előbb megjelenik az önök programjában! Ha, mondjuk az irodabútor vásárlása nem lett volna fontosabb, vagy az új mobiltelefonok vásárlása nem lett volna fontosabb ennél (Dr. Vojnik Mária közbeszól.), mert, kedves államtitkár asszony, önök irodabútorra 8 milliárd forintot költöttek, pontosan ugyanakkora összeget, mint amit most ennek a 200 ezer idős embernek kívánnak biztosítani. (Kiss Péter: Jézus!) Közbeszerzési pályázatokból, ha a kancelláriaminiszter úr nem emlékszik rá, bizony vissza lehet keresni, és az új mobiltelefonokra is közel 7 milliárd forintot fordítottak, kedves miniszter úr. (Nagy zaj a kormánypárti padsorokban.)

Ráadásul azt is mondhatom önnek, ha egy felelős kormány jó döntéseket hoz, jó gazdaságpolitikai döntéseket hoz, akkor ezt a szociális programot, a nyugdíjrendszer igazságtalanságai orvoslásának programját előbb végre tudta volna hajtani. Például önök a MOL-részvények rossz időben történő eladásával 193 milliárd forintos veszteséget okoztak a magyar gazdaságnak és a költségvetésnek. Ha ez a pénz meglenne, akkor ezt a programot, amit önök a következő öt évben akarnak végrehajtani, az idén végrehajthattuk volna. Ennyit a felelős kormányzásról!

Ön beszélt az euró bevezetéséről is. Beszélt arról, hogy kinek rugalmas az álláspontja. Hát, az önöké egészen biztosan az. Nézzük csak ennek a rövid kronológiáját! 2002. május 26-án László Csaba azt mondja, hogy 2007 lehet az euró bevezetésének időpontja. Aztán 2003 márciusában már 2007 és 2009 közötti időpontról beszél. Aztán Medgyessy Péter nagy dérrel-dúrral, nagy sajtótájékoztató keretében bejelentette egy kormányülést követően, hogy 2008-tól Magyarországon az euró lesz a hivatalos fizetőeszköz, erről kormánydöntés született a jegybank elnökével közösen. Azt is hozzátette még Medgyessy Péter, hogy ez a hétköznapi Európa megérkezését jelenti minden magyarnak. Aztán jön Draskovics Tibor, ő már 2008 és 2010 közötti időpontról beszél, utána már 2010-nél horgonyzunk le egy rövid időre, majd jön ön, és most már úgy tűnik, hogy a 2010-es időpont is a múlté.

Azt tudom mondani önnek, hogy ezzel a rugalmasan, mondjuk, hónapról hónapra vagy félévről félévre változó álláspontjával ön Kóka miniszter urat is lesre futtatta. Felesleges volt, miniszter úr, jó néhány millió forintért fizetett hirdetésekben közzétenni ezt a kormányzati szándékot, amelynek a második pontjában az van, hogy a 2010-es euróbevezetést önök továbbra is fontosnak tekintik, és kormányzati program rangjára akarják emelni; olyannyira, hogy éppen most tárgyaljuk azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelynek a második pontja még mindig erről szól. Tehát az Országgyűlés egy olyan határozati javaslatot tárgyal, amit még el sem fogadtunk, de már teljesen nyilvánvaló (Az elnök csengetéssel jelzi az idő lejártát.), hogy az abban megfogalmazott szándékot és célt nem lehet teljesíteni, mert önök ezt irreálisnak gondolják.

Forrás: parlament.hu