DR. BALOGH MIKLÓS (MSZP): Miniszter úr, érdeklődéssel hallgattam a válaszát. Bízom benne, hogy a tévénézők, rádióhallgatók megértették a magyarázatából, hogy a Gyurcsány-kormány célja a falusi iskolák fejlesztése, támogatása. (Derültség és közbeszólások a Fidesz padsoraiból.) Az Oktatási Minisztérium is tudja, hogy a falvak iskoláinak nem ugyanolyan támogatásra van szüksége, hanem több segítségre, több támogatásra. Az esélyegyenlőtlenségből, az elszigeteltségből, az öröklött nyomorból egyetlen kiút a modern, fejlett iskola, ahol jól fizetett pedagógusok integrált oktatásban részesítik a tanulókat.
Legalább négy tényezőnek össze kell ehhez fognia, miniszter úr: az államnak, minisztériumnak, az önkormányzatoknak, a kulcsfigura pedagóguskollégáknak és a civil szférának. Helyeslem és támogatom a jó irányba tett lépéseket, a száz lépés programját, mert ezek elősegítik, hogy a vidék, a falu oktatása is fejlődjön az Útravaló-program - pozitív diszkrimináció - útján. Így aztán a jövőben is eljuthatnak a szép zalai községekből, Becsvölgyéből, Kustánszegről vagy Teskándról az egyetemre.
Köszönöm, a válaszát elfogadom. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból, többek között: Legalább olvasni tudnál! - Egy élmény volt!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés