DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A 13. és a 14. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, és az önök figyelmébe ajánlani az azokban szereplő javaslatokat, amelyeket én egyedül magam jegyzek. Miután ez az ügyvédek tevékenységi körét jelentősen érinti, ezért jegyzem ezt az előterjesztést csak magam, mert tisztelt képviselőtársaim döntő többsége bizonyára tudja, hogy nem voltam ügyvéd, nem vagyok ügyvéd, és nem leszek ügyvéd, tehát ebben a kérdésben én kimondottan elfogulatlan, részrehajlás nélküli javaslatot kívánok tenni, amely úgy szól, hogy az adásvételi szerződések esetében ne csak egy ügyvédi ellenjegyzést kívánjon meg a törvény kötelezően, hanem kettőt.
A tulajdonjog átruházása során a vevők és az eladók nincsenek egyenlő gazdasági pozícióban, közöttük teoretikus érdekellentét áll fenn. Az eladó drágán kíván értékesíteni, a vevő olcsón kíván tulajdonhoz jutni. Természetesen az érdekellentét a szerződés más tartalmi eleméhez is kapcsolódhat, ezért indokolt, hogy az adásvételi szerződések elkészítésekor két ügyvéd lássa el a felek jogi képviseletét. Egyikük a vevő, másikuk az eladó jogi képviselője, és mind a ketten ellenjegyzik azt a magánokiratot, amelynek alapján aztán a bejegyzés megtörténhet. Ez a konstrukció a lakásmaffia elleni küzdelmet kiválóan szolgálja, jogbiztonságot teremt, a szakszerűség és a jogi színvonal emelését szolgálja. Tisztában vagyok azzal, hogy ennek lehetnek költségkihatásai, de ezt bízzuk az ügyvédségre, az ügyvédi kamarákra és az ügyfelekre, például hogy adott megbízási díjon két ügyvédnek kell osztozni, vagy a megbízási díjak csökkenhetnek. Részletkérdés ez ahhoz a megállapításhoz képest, amit szintén a lakásmaffia-ellenes bizottságban eredményként regisztrálhattunk.
Az azóta eltelt időszakban több tudományos munka készült. Én most szeretnék önöknek az előterjesztésem indokolásául egy tudományos munkából idézni, ami 2005 szeptemberében készült, és amelyhez tisztelt képviselőtársaim az Országgyűlési Könyvtáron keresztül hozzájuthatnak. Ez egy kutatószolgálati jelentés a lakásmaffia jellegű bűncselekményekről:
Az ellenjegyzés intézményének kötelezővé tétele a földhivatalokba benyújtott szerződések szakmai színvonalát javította ugyan, de a valótlan tartalmú szerződéseket mégsem szűrte ki. Nem is szólva azokról az esetekről, amikor az ellenjegyző ügyvéd a bűnelkövetők cinkosaként vett részt a végrehajtásban. Néhány esetben ugyanakkor az ügyvédek és az ingatlanközvetítők éberségének volt köszönhető, hogy a tervezett bűncselekményt idejekorán sikerült felderíteni, valamint gyakoriak az olyan cselekmények is, amikor az elkövetők az ügyvédeket, közjegyzőket megtévesztik, vagy lopott, illetve hamis ügyvédi bélyegzővel hitelesítik a szerződéseket. Emellett számos ügyben egyértelműen kimutatható az ügyvéd felelőssége, akinek legalábbis felületes eljárása hozzájárult a bűncselekmény megvalósításához. Ugyancsak kérdéses annak megítélése, hogy az ellenjegyző ügyvédek és a közjegyzők mennyiben tartoznak felelősséggel a szerződésben foglalt tények ellenőrzéséről.ö S így megy tovább a tudományos munka fejtegetése.
Tisztelt Ház! Azt szeretném elérni - és ehhez kérem az önök támogatását -, hogy ne az összes jogügyletnél, hanem csak a tulajdonjog keletkezésére, módosulására, illetve megszűnésére vonatkozó, ügyvédek által ellenjegyzett magánokiratban legyen helye a bejegyzésnek.
(19.30)
Tehát a módosításom úgy szól, hogy az eladók és a vevők ügyvédei által ellenjegyzett; ez mindenképpen két ügyvédi ellenjegyzést kíván meg természetesen, de ettől függetlenül lehetnek a vevőkör nagyságától függően további ügyvédek is. Szerintem megoldható, különösebb áremelkedést, megbízási díj áremelését, ügyvédi munkadíjat nem eredményez. Szinte kizárt ezt követően az, hogy egy adásvételi szerződésnél mind a két ügyvéd esetleg tévedésbe essen, vagy a lakásmaffia vagy a bűnelkövetők köréhez tartozzon.
Megint hivatkozni szeretnék arra, amit az első felszólalásomban idéztem, hogy az emberek 80 százaléka tart attól, hogy bizony bekövetkezhetnek ilyen bűncselekmények velük kapcsolatosan, és 40 százalékuk azt állítja, hogy a legnagyobb odafigyelés mellett is. Akkor viszont egyetlen megoldás van: nyugtassuk meg a közvéleményt, és írjuk elő azt, hogy két ügyvédi ellenjegyzés mellett jegyezhető be a tulajdonjog változása. Kérem a szíves támogatásukat.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés