HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Urak! Ennek az előterjesztésnek az előzménye egy augusztus 18-án aláírt, eredendően négypártinak indult, később hárompártivá alakult pártközi egyezmény elfogadása volt. A Magyar Demokrata Fórum ezt a hárompárti nyilatkozatot vállalta és aláírta. Ennek az aláírásnak az oka a következő volt. Egyfelől: a hazai megosztott politikai közéletben új színfoltot jelenthet, és új elemet hozhat be egy olyan megállapodás, amelyet önmagukra nézve az aláírók kötelezőnek néznek és kötelezőnek tartanak. Másfelől: úgy gondoljuk, hogy ez a dokumentum, amennyiben a gyakorlatban érvényt szerzünk neki, a magyar vállalkozók, a kis- és középvállalkozók érdekeit szolgálja, bizalmat teremt a magyar gazdaság iránt a külföldi befektetők vonatkozásában.
De ha már a bizalom szót használjuk, akkor teremt ez másfajta bizalmat is, hiszen a parlament is elvesztette azt a bizalmat, amelyet a rendszerváltás idején még élvezett, a politikai pártok is elvesztették. Ennek pedig az oka az, hogy a magyar társadalom, a magyar társadalom szereplői, a magyar vállalkozói réteg úgy gondolja, hogy az Országgyűlés és annak pártjai önmagukkal vannak elfoglalva, nem a gazdaság ügyeivel foglalkoznak, nem az ország helyzetének javítása az elsődleges céljuk, hanem pártpolitikai érdekeik érvényesítése. És lássuk be, hogy ebben a megítélőknek nagyjából igazuk is van.
Mindjárt mondok két példát a felelőtlenségre mind a két oldalon. Talán emlékeznek rá, hogy az európai uniós csatlakozást megelőzően, amikor az akkori kormánynak arról kellett döntenie, hogy a feltételeket teljesítve vállal-e néhány népszerűtlen intézkedést, akkor az akkori miniszterelnök azt mondta, hogy létezik az Európai Unión kívül is élet. Aztán most, amikor az eurózónához való csatlakozás a tét, és amikor feltételeket kellene teljesíteni, vállalva ennek esetleges népszerűtlenségét, akkor a jelenlegi miniszterelnök azt mondja, hogy miért dobjuk mi el olyan gyorsan magunktól nemzeti valutánkat. Hol a felelős gondolkodás? Hol az előrelátó, tervező felelős gondolkodás, amely hosszú távú érdekeknek képes alárendelni rövid távú pártpolitikai érdekeket vagy népszerű intézkedéseket?
Ennek a dokumentumnak az alapvető célja és feladata az, hogy valami új utat nyisson vagy új rendet vágjon ebben a politikai összevisszaságban, és tudja már eldönteni végre a politika szereplőinek sokasága, hogy mi a fontos, mi a lényeges, és mi az éppen csak pillanatnyi népszerűséget hozó döntések sokasága, amely a nemzetgazdaság szempontjából, a nemzet jövője szempontjából egyáltalán nem biztos, hogy olyan fontos.
(15.50)
Van-e ma fontosabb előttünk álló feladat, mint az a vállalt feladatunk, hogy 2010-ben az eurózónához csatlakozzunk? Ez egyébként azért furcsa, mert 2010 választási esztendő - hát melyik kormány lesz olyan bátor, hogy a választás évében képes lesz egy ilyen drasztikus intézkedést véghezvinni? Meg kellene egyezni, hogy vagy előtte, vagy utána, de 2010-ben ez nagyon nehezen végrehajtható történet lesz, pedig nagyon szükséges lenne.
Nagyon fontos, hogy 2010-ben vagy azt megelőzően az eurózónához csatlakozzunk. Ha valami a magyar vállalkozások versenyképességét meghozhatja és jelenti, akkor ez egy nagyon fontos döntés, nagyon fontos intézkedés. De ha csak arra gondolok, ami itt a ma délelőtti vitában elhangzott, hogy 270 ezer család jutott lakáshoz, akik nyilván hitel felvételével, igénybevételével teljesítették ezt, és ezeknek a hiteleknek a döntő többsége valutaalapú hitel, akkor mi lesz az árfolyamkockázattal? Mi lesz akkor, ha az eladósodott magyar lakosság, amely jelentős részben valutaalapú, svájcifrank- vagy euróalapú hitelt vett fel, és mondjuk, a forint árfolyama elkezd változni, ingadozni kezd, mi lesz velük? Ki fogja ennek a következményeit viselni? Tetszenek emlékezni arra, amikor egy honfitársunknak minősíthető úriember néhány esztendővel ezelőtt jól megalapozott támadást intézett az angol font ellen, és majdnem beborította? Pedig mennyivel erősebb nemzeti valuta az angol font, mint a magyar forint, amely a spekulatív támadásoknak rendkívüli módon ki van téve!
Tehát számos olyan indok van, amely azt jelenti, hogy Magyarország eurózónához való csatlakozása megkerülhetetlen, szükséges, és minél előbb meg kell történnie. Ebben a dokumentumban ez benne is van, a 2. pontban 2010 szerepel. Én nagyon örülök, hogy a kormányon belül vita alakult ki, és van olyan miniszter, van olyan tárca, amelyik azt mondja, hogy ez tartható, tartani kell. Annak már nem örülök, hogy a miniszterelnök úr a kétségeinek ad hangot a 2010. évi csatlakozást illetően.
De akkor nézzük meg, mi ennek a dokumentumnak az értéke. Azt gondolom, igaza van Mádi Lászlónak, hiszen ez nem egy önmagában létező valami, meg kell vizsgálni, hogy az előterjesztett törvények - például az adótörvények, a költségvetési törvény - az ebben foglaltak megvalósulását hogyan szolgálják.
A múltkoriban azt találtam mondani, hogy a politikához bátorság kell, és ezt most megismétlem. Bizony, ha vállalunk célokat és feladatokat, akkor ezek teljesítéséhez bátorság kell. A kormány részéről vállalni kell az ezen feladatok teljesítésével szükségképpen velejáró népszerűségvesztést, vagy pedig azt, hogy nem lesz mindenki felhőtlenül boldog az intézkedések rövid távú hatásaitól, de megalapozott és normális kommunikációval elérhető, hogy az emberek megértsék - mert az emberek azért értelmes lények -, hogy ezekre szükség van, ha nem akarjuk a jövőnket felélni. Erre föl azt látjuk, hogy a holnap kezdődő adótörvények, amelyek a Ház asztalán fekszenek, olyan célokat tűznek ki, amelyek rendkívül népszerűek, de a gazdasági megalapozottságuk több mint megkérdőjelezhető.
Miből fogjuk a 300 milliárd forintnyi adóbevétel-kiesést pótolni? A költségvetés elvileg adhatna rá választ, mert azt mondja a kormány, hogy a költségvetési törvény tervezetében majd megjelöli azokat a helyeket, ahol ezeket a kiadásokat megspórolja, vagy egyéb forrásokat tár fel, ami számunkra egyelőre ismeretlen. Múlt péntek óta ismerjük a költségvetési törvény tervezetét. A két törvénytervezet nincs összhangban egymással, az egyik jelentős hiányt teremt, a másik erre a hiányra semmiféle normális és elfogadható választ nem ad. Akkor hogyan gondoljuk, hogy egy ilyen országgyűlési határozati javaslatnak érvényt lehet szerezni, ha a kapcsolódó törvények ezt a feltételrendszert vagy ezt a feladatot nem teljesítik?
A felelős, bátor magatartás, amelyről a miniszterelnök úr sokat beszél, az lenne, hogy azt mondjuk: uraim, a jelen helyzetben, a magyar gazdaság jelen helyzetében a pénzügyi helyzetünk nem teszi lehetővé, hogy most ilyen mértékű adócsökkentést lépjünk meg. A felelős és bátor magatartás a mindenkori ellenzék részéről pedig az, hogy ezért nem kezdi el piszkosul támadni - elnézést a kifejezésért - a kormányt, mert belátja, hogy ha ő lenne kormányzati pozícióban, ezt ő sem tehetné meg; tehát felelős magatartás mind a két oldalról. Én úgy látom, jelen pillanatban a felelős magatartás mind a két oldalról nagyjából hiányzik.
Az előbb az MSZP vezérszónoka azt mondta, senki nem mondta, hogy ne legyen adócsökkentés. De, mi mondtuk. Mi mondtuk, hogy ennek a gazdasági feltételei nem adottak, a pénzügyi feltételei nem adottak, ebből nagyon nagy baj lesz. Körülbelül olyan baj lesz, mint amit szintén megmondtunk 2002-ben a kétszer száznapos program idején, hogy ennek nincsenek meg a pénzügyi alapjai. Az MSZP-SZDSZ-kormány azóta sodródik, azóta nem képes ezen a helyzeten úrrá lenni.
Mikor fogunk végre eljutni oda, hogy felelősen, szembenézve a problémákkal - pláne, ha azok előidézésében jelentős szerepünk volt -, egyszer húzzunk egy vonalat, és mondjuk azt: most aztán váltani kell, mert nem jutunk egyről a kettőre? 2002 óta az inflációt kivéve nincs olyan mutató, amely javult volna. A gazdasági növekedés, a 4 százalék körüli GDP-növekedés rendben van, az is javult, az is jó, de ha megnézzük, hogy a velünk együtt csatlakozott országok vagy a rendszerváltó országok mutatói hogyan alakultak, akkor már messze nem olyan jó az eredmény, ráadásul egy szegény ország gyorsabban képes fejlődni. Olyan boldogok lennénk, ha Németország 0,1 vagy 0,2 százalékos fejlődése, GDP-emelkedése és a vele járó összes körülmény a miénk lenne! Nagyon távol vagyunk ettől, mi a 4,1-gyel nem tudjuk ezeket produkálni.
Ha a Magyar Demokrata Fórum garanciát lát arra, hogy az ebben foglalt vállalások teljesülnek kormányzati oldalról is, ellenzéki oldalról is, akkor támogatja ennek az országgyűlési határozatnak az elfogadását, mert fontos határkő lehet a tizenöt éves közös történetünkben, a legújabb kori demokráciában. Ha komolyan vesszük azt, amit ez a dokumentum magában foglal, ha nemcsak a betűjét vesszük komolyan, hanem azt a szándékot, amely az előterjesztő, illetve az előterjesztők cselekedeteit meghatározza, és ennek szellemében folytatjuk politikai tevékenységünket, akkor van értelme az előterjesztés elfogadásának. Ha ez is csak egy olyan előterjesztés lesz, amelyből nagyon sok van, akár törvény, akár kormány-előterjesztés vagy kormányhatározat, hogy elfogadjuk, mert a kormánytöbbség úgy-ahogy elfogadja, mint általában minden költségvetési törvényt - és 2002 óta egyik sem volt tartható, hiszen a zárszámadási törvények sokasága erről szól -, akkor kár elfogadni.
Bízom benne, hogy európai uniós tagságunk egy esztendejének ismeretében, a helyzetünk ismeretében, hogy bizony ezért az egy esztendőért nemcsak a kormány, hanem sok egyéb és a politika minden szereplője felelős, mert nem a legjobban használtuk ki a lehetőségeket; ha ezt a dokumentumot elfogadjuk, és komolyan vesszük, esélyünk lesz arra, hogy az adott lehetőségekkel, a csatlakozás adta lehetőségekkel eredményesebben, a nemzet javát szolgálva éljünk; akkor érdemes elfogadni, és akkor a Magyar Demokrata Fórum ezt támogatni fogja. Ha ennek a garanciáit nem leli fel a vitában - nyilván lesz módosító javaslat, amelyet beterjesztenek ehhez az előterjesztéshez -, akkor elgondolkodik rajta, hogy a négypártinak induló, végül hárompárti megállapodás ilyen formában való továbbvitele megérett-e, vagy pedig arra kéri a kormányt, hogy vonja vissza, és majd megfelelő időben, jobb előkészítettség után terjessze elő.
Mi hajlandóak vagyunk az együttműködésre, a kompromisszumra ellenzékkel, kormánypártokkal nemzeti, gazdasági kérdésekben, ezt ilyennek minősítjük. De ennek a feltétele az, hogy emeljük ki a politikai viták sűrűjéből, sokaságából, és ehhez az egy előterjesztéshez másként viszonyuljunk, mint ahogyan ezt megszoktuk. Törjünk ki abból a beskatulyázott szerepből, ami kormánypárti képviselőket beleszorított abba, hogy kritika nélkül mindent elfogadnak, és törjünk ki abból a meglehetősen kontraproduktív ellenzéki szerepből, hogy minden, ami a kormányoldalról jön, az elutasítandó, mert az rossz. Találjuk meg a közös nevezőt; találjuk meg a nemzeti minimumot; találjuk meg azt a szintet, amelyben a politika szereplőinek a pártpolitikai érdekeken felülemelkedve egyet kell érteniük, mert a nemzet jövőjét, a magyar vállalkozók, vállalkozások jövőjét ez a magatartás szolgálja.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps. - Dr. Kóka János tapsol.)
(16.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés