ARNÓTH SÁNDOR (Fidesz): Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Elképedve hallgattam Kovács úr szavait, én ugyanis tegnap hajnalban egy segélyszállítmányt vittem ki Borsnál Romániába, és ott visszafordultam, hogy a barátaim most már tudnak szépen továbbmenni, és bevallom őszintén, megtankoltam. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból: Nem Romániáról beszélünk!) Pillanatnyilag 45 forinttal olcsóbb. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szlovákia!) De ugyanezt mondhatnám Szlovákia vagy Ukrajna vagy bármelyik más környékbeli ország esetében, sőt még Ausztriát is tudnám mondani, ott is olcsóbb a benzin. Ennyit az ön tájékozottságáról. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiból.) Jó, hát én ott voltam. Önök Rodolfóról beszéltek, ő beismerte, hogy csal. Hölgyeim és Uraim! Önök legalább próbáljanak olyat csinálni, hogy hasonlítson a valósághoz! (Közbeszólás az MSZP soraiból: Költözzél oda!)

Államtitkár úr, ennek a jövedéki politikának az lesz a következménye, ön azt mondta, hogy a szeszes italoknál, dohánytermékeknél ez egyfajta konzerválása a meglévő állapotoknak. Hölgyeim és Uraim! Borsnál pillanatnyilag a határsávban nyolc pénzváltó működik. Dől az országból kifelé a pénz, éppen e miatt a jövedéki politika miatt. Vajon mi tartja el a Medgyessy-féle plázát Nagyváradon? Vajon mi tartja el - tessék megmondani nekem - az ottani nagyáruházakat? A magyar vásárlók. Nagyvárad és környéke sokkal-sokkal szegényebb annál, mint ahogy azok a boltok mennek. Hölgyeim és Uraim! Bármelyik határ menti nagyvárost nézzük meg, a térképet gondolják maguk elé, az a helyzet, hogy a dohányárut, az alkoholt és az összes többi jövedéki szabályozás alá tartozó terméket hihetetlen mennyiségben hozzák befelé. Gondoljanak vissza a cukorügyre, gondoljanak vissza a borra, a pálinkára és az összes többire! Ez mind-mind a magyar termelőket szorítja ki ugyanis a piacról. Önök ezt a helyzetet akarják most konzerválni. Gratulálok hozzá! Én csak sajnálom magunkat. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu