GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Soha senki nem mondja a szocialista frakcióban azt, hogy a munkanélküliség tekintetében a számok nem mutatnak növekedést. Azt mondjuk, hogy a foglalkoztatás bővülésével együtt zajlik ez a folyamat, és ez a legfontosabb, hiszen a hozamot termelők köre bővül, a foglalkoztatottak köre bővül, és egyre többen vannak az inaktivitásban, akik vagy foglalkoztatottá, vagy legalább munkanélkülivé válnak, hogy egy lépéssel közelebb legyenek a munkaerőpiachoz. Ezt talán nem lenne olyan nehéz megérteni, de úgy érzem, képviselőtársaim nem igazán akarják magukévá tenni. Még egyszer hangsúlyozom: a legfontosabb az, hogy a foglalkoztatottak száma nő, és ez a produktumtermelésben való részvételi arányt növeli.
Vannak gondjai a munkaerőpiacnak, persze önök is beszélnek a pályakezdőkről. Igen, durván 50 ezer pályakezdő fiatal van ma bent a munkaügyi regiszterben, de szeretném hozzátenni, hogy ennek okaként a korábbi, négy, öt, hat, hét évvel ezelőtti képzési struktúrák foghatók meg, hiszen nem a munkaerőpiac-konform, nem a munkaerőpiac igényeihez illeszkedő képzések zajlottak abban az időszakban, amikor, ha az emlékképeim nem csalnak, még önök kormányoztak.
(15.10)
Ennek a következménye gyakorlatilag ma így köszön vissza direkt módon a munkaerőpiacon. Nyilván mi ezt nem vagyunk hajlandóak tudomásul venni. Nem véletlenszerű, hogy lépéseket foganatosítottunk, menet közben járulékkedvezményekkel, most pedig, október 1-jével a Start-kártya bevezetésével, amivel a mostani átlagos 34-36 százalékos járulékterhekkel szemben az első esztendőben egy pályakezdő fiatal foglalkoztatása esetén 15 százalékos, második esztendőben pedig 25 százalékos járulékteher megfizetésével párosítja az ő foglalkoztatási lehetőségét. Így egy adott esztendőben egy munkáltató csak egy pályakezdő foglalkoztatásához hozzáillesztetten csak és ebben a formában mintegy 200-220 ezer forint megtakarításra tehet szert.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés