SOLTÉSZ MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Munkahelyteremtés: önök 400 ezer új munkahelyet ígértek ebben a kormányzati ciklusban, de elfelejtették azt hozzátenni, hogy persze vonjuk le, az emberek vonják le, amennyien elveszítik a munkájukat. Önök csak az egyik oldalát mutatták be. Éppen ezért hiába próbálják bizonygatni, hogy nem nő a munkanélküliségi ráta, sajnálatos módon azt kell mondanom, a Gyurcsány-kormány egy éve alatt 60 ezer fővel nőtt. A Népszabadság írja a következő címmel: “Lassan, de biztosan nő a munkanélküliségö.

Tisztelt kormánypárti Képviselők! Ez azért szomorú, és az adótörvények beterjesztésekor azért szomorú, amit önök tesznek, mert a vállalkozások mellé igazából nem tesznek le semmit. Visszatartották a tavalyi évben az áfát, 130 milliárdnyit, egy sor vállalkozás ment tönkre, és ebben a lehetetlen helyzetben kell a cégeknek tovább dolgozniuk, úgy, hogy teljes bizonytalanságban vannak.

Az országból cégek mennek el. Önök ezt a folyamatot nem figyelik, hogy cégek miért költöznek át a határ mentén például Szlovákiába, a Felvidékre. Miért teszik ezt? Megállítják ezt a folyamatot ezek az új adótörvények? Nem állítják meg. Kifizetik-e vagy sem az EU-s pályázatokat? Mikor fizetik ki? Milyen gyorsan fizetik ki? Erről kellene beszélni, és nemcsak beszélni erről, hanem bizonyos szempontból az adótörvényeknek ezt tükrözniük kell, kellene, de nem teszik. Pontosan Keller képviselőtársunk vallotta be az előbb, hogy azt a 400 milliárd forintot, ami az iparűzési adóból ki fog esni az önkormányzatoknál, az emberektől, a cégektől valamilyen módon be fogják szedni. (Gőgös Zoltán: Ezt most honnan szedik be?) 400 milliárdot tőlük fognak beszedni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával a hozzászólási időkeret leteltét jelzi.)

Ha bemutatnak egy ilyen lehetőséget, hogy megszűnik az iparűzési adó, tessék bemutatni, hogy mivel fogják ezt kipótolni, ne tőlünk kérjék számon, önöknek kell ezt megmondani! (Taps az ellenzék padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu