JUHÁSZ FERENC honvédelmi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Országgyűlés! Amikor majd valaki egyszer megnézi ennek a törvényjavaslatnak az általános vitáját, akkor azt fogja tapasztalni, hogy az általános vita nem igazán arról szólt, mint amit a törvényjavaslat tartalmaz. Az általános vita azt igazolja, hogy keresnek-kutatnak képviselőtársaim többnyire egy álmot, egy olyan álmot, amelyet ma Európában, de azt mondhatnám, hogy az Egyesült Államokban sem képesek megvalósítani, nevezetesen: jó nagy hadsereg, jó sok pénz hozzá, jól felszerelt, de egyébként az adófizetőnek ne kerüljön semmibe; lehetőleg kapjon meg mindent az égegyadta világon a katona, mert ez népszerű, de isten őrizzen, hogy tűz közelébe engedjük, mert az veszélyes; lehetőleg higgye, tudja azt, hogy mi mellette állunk, egyébiránt ki ne mozduljon a laktanyából. Ezek a gondolatok vezérlik.

Őszintén szólva, ha belegondolnak abba, hogy mit jelentenek azok a mondatok, amelyek most is elhangzottak, illetve korábban elhangzottak, nevezetesen, hogy nem felel meg a hadsereg fejlődése kívánatos irányának - most, az imént Lezsák képviselő úr azt mondta, hogy nem a helyes irányba halad ez a dolog. Tisztelettel kérdezem, képviselőtársaim teremtettek-e alkalmat nekünk arra, hogy beszélgessünk arról, mi a kívánatos és mi a helyes irány. Tisztelettel kérdezem, adtak-e écát általában ahhoz, hogy a jelenlegi biztonsági kihívások - mert ez egy alapvetően fontos kérdés -, az ország nemzetközi szövetségesi rendszere, a szomszédokkal való viszony, az ország teherbíró-képessége és általában a társadalmi igény sokasága által megfogalmazott igényrendszerben milyen haderőre, milyen hadseregre van szükség.

Nagyon népszerű dolog azt mondani, no pláne, ha az embernek nincsen közvetlen felelőssége, hogy több pénzt erre a rendszerre, és akkor majd az jóval működőképesebb lesz. Nagyon népszerű ezt mondani itt a Házban, miközben egyébként, amikor a költségvetés vitájára kerül a sor, akkor ellenzéki képviselőtársaim nemegyszer serénykednek levenni a honvédségi költségvetésből. Egyetlenegy olyan nyilvános megjelenést nem hallottam még, ami érdemi megjelenés lett volna, amikor azt mondták volna, hogy még többet a honvédségnek, mert nem jó az, ha a szociális ügyekre fordítjuk, nem jó az, ha az egészségügyre, az oktatásra, hiszen olyan hihetetlenül nagy veszéllyel nézünk szembe, amely indokolttá teszi azt, hogy a hadseregnek több pénzt adjunk. Megjegyzem, indokolt volna több pénzt kapnia, de ebben leginkább csak magam szoktam maradni vagy igencsak szűken. Helyette azzal találkozom, hogy a legnagyobb ellenzéki párt igen komoly képviselője, a parlament alelnöke megszüntetné a hadsereget.

Most el kellene döntetni a kollégákkal és a kedves képviselőtársakkal, hogy milyen országban gondolkodunk, és milyen országnak milyen hadsereget szeretnénk. Nekünk van egy víziónk, van egy elképzelésünk a hadsereggel kapcsolatosan. A mi víziónk és a mi elképzelésünk az, hogy egy önkéntes alapon szerveződő, az ország jelenlegi, későbbi biztonsági kihívásaival arányos nagyságrendű, a nemzetközi együttműködésben részt venni képes profi haderőt hozzunk létre. Ennek volt az eredménye az a közös döntés, amelyet elfogadott a parlament az önkéntes haderőre történő átállással kapcsolatos alkotmánymódosítás, illetve honvédelmi törvénymódosítás kapcsán, amelynek a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetése lett a vége. Ez abban az irányban tett lépés.

(19.50)

No, kedves képviselőtársaim, abban az irányban az első lépés, de van még körülbelül százhuszonötezer, amit a későbbiekben meg kell tenni. Most lépkednénk a huszadikat, negyvenediket, ötvenediket azzal, hogy a korábbi szabályrendszert, amely meghatározta, hogy milyen keretek között működik a katona, milyen feltételek között működik a katona, milyen jogi, szolgálati jogi helyzetben van a katona, nos, ezt ahhoz kell igazítani, amilyen a hadsereg. Korábban volt egy vegyes rendszerű hadseregünk, amely állt hivatásosokból és szerződésesekből, illetőleg sorkatonákból, most meg már van egy, ha tetszik, akkor hivatásos haderőnk, amelyben teljesen természetesen a munkajogi feltételek változnak, teljesen természetesen a kor követelményeinek megfelelően kell kialakítani azt a működési módot, amely mit garantál nekünk, képviselőtársaim? Mindenekelőtt azt, hogy a hadsereg egy működőképes nemzeti intézmény legyen; azt, hogy a hadsereg képes legyen katasztrófavédelem és más területen ellátni a feladatát; azt, hogy a nemzetközi feladatoknak is megfeleljen.

Ha megkérdőjelezzük azt, hogy a szolgálati viszony vállalásával nem párosul semmiféle kötelezettség, akkor borzasztó nagy hibát követünk el, mert persze könnyű azt mondani - és ezt mondom az MDF-es képviselőtársaimnak -, hogy nem helyénvaló az, hogy a katonáról úgy rendelkezünk, hogy ha szolgálati viszonyt létesít, akkor a katonai szervezetével együtt mozdul, mert egyébként az egyéb családi problémákat figyelembe vesszük. De mint főszabályt ezt el nem fogadni, azt kell mondanom, hogy ez a hivatásos haderővel szembeni első legsúlyosabb támadás, mert, képviselőtársaim, elvárjuk a katonától azt, hogy amikor katona lesz, akkor katonai egyenruhába bújjon, elvárjuk tőle azt, hogy fegyvert fogjon? Naná, hogy elvárjuk, ez a dolga! Az a dolga, hogy önök helyett, énhelyettem, a társadalom helyett bizonyos veszélyt átvállaljon, bizonyos konfliktusban részt vegyen. Tisztelettel jelentem önöknek és mondom, hogy mi nem egy szociális, népjóléti intézményt építünk, ahol azt szeretnénk, hogy 20 ezer vagy 50 ezer egyenruhás - teljesen mindegy - jól érezze magát, hanem egy olyan nemzeti intézményt szeretnénk építeni, amelyben a katona a legelismertebb állami alkalmazott, és ezt senki nem kérdőjelezheti meg még a mai pillanatig sem, hogy a legtámogatottabb, legelismertebb állami alkalmazott. Ehhez képest azt várjuk tőle, hogy ezért vállaljon az ország biztonságának garantálásában szerepet.

Mivel az elmúlt tíz esztendőben megváltozott a világ, a körkörös védelem koncepciójától eljutottunk oda, hogy más dolgunk van a világban, semmint a határaink mentén felvonulni, ez azt is jelenti, hogy a hadseregtől azt várjuk - és nem csak én várom, hanem a parlament, amikor például ezeket megszavazta -, hogy akár háromezer kilométerrel arrébb, de mégis az ország biztonsága érdekében teljesítsen szolgálatot. Nos, képviselőtársaim, ez nem egy leányintézmény, ahol kérelmet kell benyújtani, hogy legyen kedves mozdulni, hanem ez egy hadsereg, parancsra működik. Az, aki hozzánk jön, annak tudnia kell, hogy azt vállalja, hogy egyenruhába bújik, azt vállalja, hogy egy katonai szervezet tagjaként részt vesz katasztrófavédelemben, tüzet olt, és ha kell, akkor szerepet vállal. Mert ha majd mi azt mondjuk, hogy jaj, hát persze nem kellene neki, akkor mit fogunk csinálni, amikor azt mondja, hogy nem megyek el egy dunai árvízhez, mert nincs kedvem? Ez nem olyan fajta jogviszony, amelyben ez megengedhető lenne! Éppen ezért teljesen természetes, hogy a most hozzánk jelentkező szerződéses katonákkal szemben valóban azt a követelményt támasztjuk, hogy amikor létesíti a munkaviszonyát - és persze ezt, Karsai képviselő úr, a toborzóirodán neki el kell mondani, egyetértek vele, pontosan tudnia kell az embernek, hogy ezt vállalja -, akkor neki teljesíteni kell, és vannak kötelezettségei. És nem csorbítunk állampolgári jogot, mert önkéntesen vállalja. Nem azt mondtuk, hogy ide jössz, hanem azt mondtuk, hogy ide jöhetsz, de ha ide jössz, akkor ezt kell vállalnod. Megjegyzem, így van ezzel az ország a NATO-ban és az Európai Unióban is, ilyesfajta feladataink vannak. Ugyanez igaz a katonára is: ha itt vagy velünk, akkor neked vannak kötelezettségeid. Ahhoz, hogy ezeket pontosan tudd, hogy mi jár neked, mit kaphatsz, mi lehet az elvárásod, teljesen természetesen a szolgálati törvényt, azt a kódexet, amely a munkaviszonyodat szabályozza, pontosítani kell, ha kell, akkor folyamatosan kell pontosítani, amit egyébként valóban a lehetőségeink szabnak meg.

A törvény erről szól. Ez a rendelkezés arról szól, hogy pontos, világos kép legyen. Szeretném emlékeztetni azokat a képviselőtársaimat, akik talán nem emlékeznek, hogy a korábbi szolgálati törvény bizonyos elemeit, ezt a felfelé vagy kifelé megoldást próbáltuk most egy kicsit korrigálni. Mert mi volt korábban a helyzet? Az volt korábban a helyzet, hogy ha nem volt a saját beosztásában megfelelő előmenetel, akkor ki kellett tessékelni a törvény erejénél fogva a rendszerből. Mi most azt mondjuk, hogy maradj, maradj és teljesíts szolgálatot. És nem pénzt veszünk el, csak vannak bizonyos feladatok, amelyekhez pluszpénzt, pluszösztönzést nem akarunk adni.

Őszintén szólva - és ne haragudjanak meg, és azok sem, akik ezt olvassák vagy hallják -, egy hadsereg alapvetően fiatal, mobil, energikus, erős emberekből kell hogy álljon. Nem lehet preferálnunk azt, hogy 55 évesen jöjjön hozzánk szerződéses katonának, mert nem képes eleget tenni azoknak a feltételeknek, amit egyébként önök várnak el meg az önök választói, amikor baj van. Nyilvánvaló, nekünk az a lényeg, hogy legyen egy egészséges folyamatos csere, teljesen természetesen a bent lévőt legyünk képesek a szerződésének idejéig megtartani. Ehhez, ha kell, akkor olyan szabályozókat alkalmazzunk, amely itt tartja, és egy bizonyos idő után engedjük és segítsük a rendszerből kimenni, máshova is eljutni. Ez ennek a törvényjavaslatnak a filozófiája, amit mindenféleképpen szeretnénk megvalósítani.

Általános kritikaként mondották, hogy a törvény, miközben egyébként egyik oldalról talán hosszú, vagy legalábbis azt mondják, hogy túl terjengős, a másik oldalon bizonyos felhatalmazásokat ad a honvédelmi miniszternek arra, hogy kérdésekben állást foglaljon. A legnépszerűbbet hadd hozzam ide, hogy önök is értsék. Ma nem lehet nyugdíjas állományú katonát előléptetni. Őszintén szólva én ezt egy helyes dolognak tartom, hiszen nyugdíjasként már nem nagyon van dolga a katonának a hadseregben, éppen ezért az előléptetést sem látom olyan indokoltnak, mint amilyen indokoltként ez megfogalmazódik a civil szférában és a politikusok környékén. Van mindannyiunkon egy nagy nyomás arra vonatkozóan, hogy segítsük már előlépni akár a nyugdíjas katonákat is. Ha ennek a feltételrendszerét nem szabályozza bármilyen nemű, rendű-rangú miniszter - itt szeretném Nyitray képviselő úrnak felhívni a figyelmét, hogy ne igyon előre a medve bőrére, jövőre is ez a koalíció fogja csinálni -, no, szó mi szó, azt szeretném mondani önöknek, hogy ha ezt nem szabályozzuk, akkor borzasztó nagy probléma lesz, mert holnap Lezsák úrhoz fog odamenni ötven katona, mint ahogy tíz már biztosan odament, hogy szeretne előlépni, utána Mécs Imréhez, utána Karsai úrhoz, és folytathatnám a sort. Nem fogunk tudni megálljt parancsolni annak, hogy hol és mikor van a határ, miközben mi azt szeretnénk, hogy a rendfokozatnak, a beosztásnak, az egyenruhának legyen tisztelete. Ennek a tiszteletnek szeretnénk mi mindenféleképpen eleget tenni, és ezt szeretnénk megoldani. De ezt a törvényben nem lehet pontosan szabályozni, ehhez mindig és mindenkoron még olyan rendelkezések kellenek, amelyek a belső együttműködést szabályozzák, ki kezdeményezi, milyen korban, hányszor kezdeményezi, miért csinálja, ki engedélyezi, ki adja át, mire jogosít. Ezek olyan feltételek, amit mindig, mindenkoron számon kérnek, nem egyszerűen annyi, hogy odaadunk neki egy csillagot, és örüljél. Ezért van nagy csomó olyan része ennek a bizonyos törvényjavaslatnak, ami felhatalmazást kér, és nem azért, mert valamiféle trükkös dolgot szeretnénk csinálni - mondanám Simicskó képviselő úrnak, ha itt lenne, ezt ő mondta egy korábbi vitaszakaszban -, hanem egyszerűen azért, hogy egy működőképes szervezeti rendszert alakítsunk ki.

Képviselőtársaim, én pontosan tudom azt, hogy ha mi á-t mondunk, akkor b volna a jobb, ha mi laktanya-rekonstrukciós programot hajtunk végre, akkor fegyvert kellene venni, ha fegyvert veszünk, akkor a katonák ellátását kellene javítani, ha költségvetést emelünk, akkor csökkenteni kellene, és fordítva. De tisztelettel kérem önöket, hogy akkor, amikor látják ezt a rendszert működésben, akkor legalább azt értékeljék, hogy az elmúlt három esztendőben 5500 férőhelyet, gyakorlatilag jó színvonalú, szállodai színvonalú elhelyezést biztosító férőhelyet adtunk át. Simicskó képviselő úr nem tud a laktanya-rekonstrukciós programról, mi meg már befejezettnek tekintjük, mert egy hiányzik. Ötezer-ötszázat adtunk át! Nyitray képviselő úr nem tud a fejlesztésekről, miközben, ha az előző kormányzati ciklust megnézi, hogy milyen fejlesztések voltak, meg most megnézi azt, hogy azért fegyverben, járműben és egy nagy csomó mindenben milyen előrelépést tettünk, akkor összehasonlíthatatlan. Még Lenin se tudná zongorázni ezt a dolgot, képviselő úr, és ehhez képest megfogalmazódik ez a kritika!

Azt szeretném mondani, hogy a jogos, természetes fenntartást, a politikai vita természetéhez tartozó, általában indokolt ellenállást néha egy ilyen ügyben azért jó volna átlépni. Jó volna, ha tényeket, korrekt magatartást nem ferdítenének el vagy nem gondolnák másképpen. Ne gondolják azt, hogy nekünk az az érdekünk, hogy ezt szétverjük!

(20.00)

Ne feltételezzék eleve azt, hogy mi rosszat akarunk. Megjegyzem, ezt a fajta törvénymódosítást egyedül és először az elmúlt évtizedekben minden egyes érdek-képviseleti szervvel, mindenkivel egyeztettük, és mindenki elfogadhatónak találta - már akik rendszeren belül vannak -, mert pontosan tudják, hogy motivál, mert előrelépést ad, meg jogbiztonságot nyújt. Na, ez volt a mi szándékunk. Ha a konkrét megvalósításban van néhány apró-cseprő dolog, akkor tisztelettel kérem, hogy módosító javaslataikkal segítsenek. De ha nem, akkor meg azt kérem, hogy támogassák.

Példát mondok: az önkéntes tartalékos állományt néhány évvel ezelőtt éppen Nyitray képviselő úr és fideszes társai kérésére raktuk be, merthogy az egy olyan intézmény, ahova tódulni fognak az emberek. Megteremtettük a jogi hátteret, és szépen lassan lépünk abba az irányba, hogy azt az embert, aki önkéntes tartalékos szerepet akar vállalni, ne fenyegesse az a rém, hogy a civil munkahelyén valami bántódás érheti. De ha nem jelentkeznek rá az emberek, azok sem, akik önt megtalálják, akkor mit tudunk csinálni? Tehát ne kérjék rajtunk számon azt, ha egy intézmény kereteit éppen az önök kérésére kialakítjuk, és utána az nem töltődik fel. Tisztelettel kérem, hogy segítsenek bennünket. Azokat, akik szívesen mennének a nemzeti gárdába, a nemzetőrségbe meg nem tudom én hova, tessék ideirányítani, mert ez egy legitim intézmény, ami erre való, ezt a célt szolgálja, és ami meg fogja teremteni azt, hogy ez működőképes legyen - és sorolhatnám még.

Nem annyira akopa… ako… rossz a kép - nem tudtam most nagy hirtelen a lendületemben kimondani - a hadsereggel kapcsolatosan, mint ahogy azt önök állítják. Tisztelettel kérem Nyitrai képviselő urat, hogy a laktanya-látogatás kapcsán ne csak az indulataira hagyatkozzon, hanem a konkrét tapasztalataira is. Tisztelettel kérem, hogy legalább a bent lévők - akik ma is magas fokon művelik ezt a tevékenységet, akik ma is helytállnak számos helyen a világban és itthon is, amikor konfliktus van - érdekében és tiszteletében adják meg az esélyt arra, hogy egy kiszámítható életpályán, korrekt jogi szabályozás mellett haladhassanak előre a katonai pályán. Ehhez kell ezer apró lépés, ezeket szeretnénk megtenni, s őszintén szólva önökkel vagy önök nélkül, de muszáj.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu