KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A rendszerváltozás után az első kormány kivételével minden ciklusban elkészítették a Magyar Honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló országgyűlési határozati javaslatot. Ezek a határozatok általában a következő kormányváltásig voltak érvényesek, majd jött az új kormány és az új határozatok, kivételt csak az önök ciklusában elfogadott, jelenleg érvényben lévő 14/2004. (III. 24.) számú országgyűlési határozat képezett.

(16.20)

A határozat alapjául szolgáló tízéves fejlesztési terv megvalósulásának már az első évében, 2004-ben 39 milliárd forintos forráselvonás történt. Az elvonás eredményeként a tárca költségvetésére a GDP 1,52 százalékát fordították, a NATO-nak ígért 1,71 százalék helyett. Ha egy negatív folyamat elindul, sajnos nincs megállás. 2005-ben a Honvédelmi Minisztérium már csak a GDP 1,29 százalékában tervezte a kiadásait. Valószínű, hogy a tényleges kiadás nem fogja még az 1,15 százalékot sem elérni.

Az előbbiek alapján, ismerve az eredeti jelentős költségű Gripen-, gépjármű-, híradóeszköz-programok, a prágai vállalások fejlesztési-beruházási elképzeléseit, szükséges tisztázni a harmadik negyedév végén az évi beruházások, fejlesztések helyzetét, megvalósítását, mert az eddigi parlamenti tapasztalatunk alapján, ha egy-egy tárcától év közben forrást vontak el vagy zárolnak, elsősorban a fejlesztési költségek csökkennek, fejlesztések maradnak el.

A fentiek alapján kérdezem tehát az államtitkár úrtól, hogyan valósultak, valósulnak meg az idei évre tervezett fontosabb beruházások a már tervezési fázisban csökkentett előirányzatokból. Hogyan viszonyulnak a megvalósított beruházások a tízéves fejlesztési terv második évére szükségesnek ítélt eredeti, azaz 2003-as elképzelésekhez?

Tisztelettel várom válaszát. (Taps az MDSF soraiban.)

Forrás: parlament.hu