LEZSÁK SÁNDOR (független): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Nemzeti Fórum független képviselőcsoport összegző véleménye szerint egy olyan törvényjavaslat vitája előtt állunk, amely már tükrözi azt a felismerést, hogy tarthatatlan a kormányzat honvédelmet illető koncepciója, de nem tartalmazza azt a szükséges irányváltást, ami helyes irányba terelhetné a jelenlegi folyamatokat.

A törvény-előterjesztés céljai teljesen egyértelműek. A szerződéses katonák nemrég megállapított járandóságaiból, ahol lehet, lecsíp, visszavesz az előterjesztő. Hosszasan lehetne sorolni azokat a visszalépéseket, megkurtításokat, amelyek egymást érik a törvényjavaslat szövegében. A jövőben például nem járna végkielégítés három év alatti szolgálati idő esetén, hátrányosan változna a leszerelési segély feltétele, kizárnának ebből a lehetőségből olyanokat, akiket eddig nem zártak ki, jelentősen sérülne a munkába járás költségeinek eddigi térítési lehetősége, bekövetkezne a visszaminősítés miatt bekövetkező keresetvesztés eddig ismeretlen veszélye.

A másfél-két évvel ezelőtti parlamenti viták során visszhangtalan maradt az az érvelésünk, miszerint történelmi és nemzetközi tapasztalatok szerint a zsoldoshadsereget mindig lényegesebben drágábban lehetett fenntartani, mint akár a honvédséget, akár a nemzetőrséget. A kormányzat a minden törvénytervezethez feltételként előírt hatástanulmányok elvégzése nélkül belevágott a honvédség felszámolásába, és a szükséges anyagi háttér felmérése és biztosítása nélkül elkezdte a professzionális haderő kiépítését. Alig egy-két év elteltével kiderült a kormányzat katonai koncepciójának a tarthatatlansága, egyszerűen a költségvetés teherbírásának az elégtelensége miatt.

Ebben a törvényjavaslatban, nyilván kényszerűen, már úgy táncol vissza korábban biztosított honvédelmi ellátmányoktól és előremeneteli lehetőségektől a kormányzat, hogy még azzal sem törődik, hogy ez az általa megígért professzionális haderő még fel sem állt. A régi hadsereget már leromboltuk, az új építését pedig félbehagyjuk, lelassítjuk. Ezt a szomorú tényt tükrözi ez a javaslat.

Mit lehetne tenni? Ha elfogadjuk az előterjesztést, akkor talán olyan bizonytalanná tesszük a katonai életpályát, hogy bizonytalan messzeségbe tolódik ki a professzionális hadsereg felállása. Ha nem fogadjuk el, akkor talán hamarébb feláll ez a hadsereg, de költségvetési lehetőségeinket meghaladja majd az ellátása. A szétvert honvédség szélnek eresztett tiszti állományát s a feltűnő sietséggel privatizált laktanyáit a feltételek hiányában már nem lehetne működőképes állapotba helyezni. Talán csak az Amerikai Egyesült Államokban közismert Nemzeti Gárda mintájára felállítandó nemzetőrség jelenthetne kiutat a jelenlegi honvédelmi válságból. Ennek persze az a feltétele, hogy a kormányzat is megérezze a válság létét és a jelenlegi koncepció tarthatatlanságát, s tulajdonképpen azt a kényszerítő tényt, amely rávette végül is a tárca vezetését, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtsa.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a függetlenek soraiban.)

Forrás: parlament.hu