NYITRAY ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Ahogy az elnök úr volt szíves fölsorolni, itt igen sok törvény módosítása került megint elénk, úgyhogy nevezhetnénk ezt némi malíciával a korábbiakhoz hasonlóan salátatörvénynek, csak azért nem teszem ezt, mert ez azért komolyabb dolgokról szól annál, mint az ilyen salátatörvények általában szoktak.

Alapvetően, ha csak a lózungokat a maguk helyén, a valóság ismerete nélkül vagy annak valami rózsaszínre festett változatát figyelnénk, még egyet is lehetne érteni azzal, amit legutóbb hallottunk; nagyon tetszik nekem ez a legújabb frázis, miszerint a Magyar Honvédség már az európai minőséget ostromolja, amit a Magyar Honvédség alakulatainak látogatása során enyhén barokkos túlzásnak lehet minősíteni. De ha ezt célként elfogadjuk, akkor abba belefér bizonyos törvénymódosítás is.

Nyilvánvalóan arra azért ügyelni kellene, hogy nehogy úgy járjunk, mint az egykori viccben, amikor a szocializmus hajója nem haladt a tengeren, akkor nagyon sokáig vizsgálgatták a különböző gépeket, a szenet, a kazánt, és csak akkor jutott eszükbe, hogy valami baj lehet, amikor megkérdezték Lenin elvtársat, hogy vajon mitől nem megy a szocializmus hajója, és annyit javasolt nekik, hogy elvtársak, talán az összes gőzt nem a dudába kéne ereszteni, hanem a gépeknek is juttatni kellene belőle. Hát, nekem ez jut eszembe akkor, amikor a legfrissebb értesüléseink szerint újabb milliárdos tételeket készül költeni a Magyar Honvédség PR-célokat szolgáló különböző emléktárgyak, olyan berendezési tárgyak, használati cikkek vásárlására, amelyek persze európai színvonalúak, de nem feltétlenül tartoznak konkrétan a honvédelem technikai felszerelésének legszükségesebb és legjobban nélkülözött darabjai közé.

Valahogy ez a törvénymódosító csomag is egy kicsit erre a szemléletre hajaz, és erre emlékeztet engem, hiszen vannak benne olyan tételek, amelyek rendkívül bőségesen és rendkívül nagyvonalúan szabályozás alá kerülnek, például az önkéntes tartalékos rendszernek a kiépítése. Csak éppen az nem derül ki ezekből a módosítási javaslatokból, hogy mitől lesz ez a rendszer rendszer, és egyáltalán mikor lesz ebből valami, hiszen - amennyire az ember hétköznapi tapasztalatai ezt szintén alátámasztják - önkéntes tartalékosok ugyan vannak, de roppant kevesen.

És ami a legnagyobb baj, és ezért nem is lehet igazán a Honvédelmi Minisztériumot mint egy intézményt hibáztatni, de a kormány egészét mindenféleképpen, hogy ennek a rendszernek sem munkajogi, sem általános, az önkéntes tartalékosokat az életük más területén érintő helyszíneken nincsen megfelelő szabályozása. Hogy világos legyen, mire gondolok: egy önkéntes tartalékos nagyon nehezen fogja elvállalni ezt a munkakört, ha szabad így mondani, ha ezenközben történetesen az ő civil munkahelyén az a veszély fenyegeti, hogy amiatt, hogy az önkéntes tartalékosi kötelezettségeit teljesíti, példának okáért elküldik őt a munkahelyéről, mert az a része már ennek az egész dolognak, ennek az egész, egyébként hasznos és fontos intézménynek nincsen megfelelően szabályozva.

Nem kellene egyébként itt sem a csőben a lyukat feltalálni, azokban az országokban, ahol valami hasonló rendszer működik, csak éppen, mondjuk, Nemzeti Gárdának hívják az Egyesült Államokban, ott ezt nagyon rugalmasan és nagyon célratörő módon megoldották, és ott egyáltalán egy nemzeti gárdistát, hogyha bevonul és kötelességét teljesíti, még csak véletlenül se fenyegeti az a veszély, hogy a munkahelyét ennek következtében elveszíti. Nekem konkrét ismereteim, és - hogy úgy mondjam - ha nem is közvetlen, de közvetett tapasztalataim vannak arról, hogy sokakat éppen ez tart vissza ma ettől a szolgálatteljesítési formától, aminek egyébként nagyon szívesen eleget tennének, hogy nincs meg a megfelelő munkajogi biztosítás mögöttük.

Én ezt nem kérem számon ettől a törvénytől, de ha már itt annyi minden törvénynek a módosítását összeszedtük, ez nyilván nem rendezhető csak és kizárólag a honvédelemről és a fegyveres testületek állományának szolgálatával foglalkozó törvénnyel. De vajon miért nem került bele ebbe a csomagba azoknak a törvényeknek, azoknak a munkajogi szabályozásoknak a megváltoztatása, amelyek ehhez feltétlenül szükségesek lennének? Mert ez így megint csak óhaj szintjén marad meg, és valójában a célt nem nagyon segíti elő.

A másik része ennek, elég furcsa az, hogy pont ebben a részben hemzsegnek azok az utalások, hogy tulajdonképpen ezt majd nem ez a törvény rendezi, hanem erről majd miniszteri rendeletek és miniszteri utasítások fognak születni.

Magyarul: megint egy olyan biankó törvényi fölhatalmazást kíván a kormány kierőszakolni a parlamentből, ami - talán vannak néhányan, akik emlékeznek rá - például tavaly a fegyvertartásról szóló törvény esetén történt, ahol sikerült alkotni egy olyan törvényt, amiben az égvilágon semmi konkrétum nincsen, és az összes szabályozás egyébként néhány helyen kísértetiesen, a mondatfűzésig azonosan, de a szemléletben százszázalékosan egyezik az 1976-os szép emlékű pártállami belügyminiszteri rendelettel, amikor ugyanezt csinálta az akkori, nem kifejezetten demokratikus kormány, hogy törvényt nem alkotott ugyan egyáltalán, de az egészet szépen betette egy miniszteri rendelet kategóriájába.

Ezt a szellemet, ezt a gondolatot talán nem kellene feltétlenül ebbe a mostani szabályozásba is belevinni. Ez nem szül jó vért, és ezt mondom akkor is, ha reményeim szerint jövő ilyenkor már nem a jelenlegi kormány és a jelenlegi honvédelmi miniszter kezében lesz ennek a szabályozásnak a lehetősége. De én akkor sem értek ezzel egyet, hogyha ezt egy netán hozzánk közel álló kormány minisztere teheti meg. Az ilyen típusú szabályozásokat törvényben kell rögzíteni, mert azért egy törvényt nem egy szem miniszter és nem egy, a törvényhozástól kvázi függetlenné vált minisztérium fog eldönteni, hanem azt módosítani egy kicsit bonyolultabb, akkor már az ellenoldal is szóhoz tud jutni, és az ellenérzéseit ki tudja fejezni. Így ez elég nehéz lesz.

Végül, de nem utolsósorban szintén ennek a törvénynek néhány apróságban megint csak vannak további furcsaságai is, például az a szinte érthetetlen része ennek a javaslatnak, ami a közigazgatási államtitkár hatásköreivel foglalkozik.

(19.40)

Le van írva, hogy a közigazgatási államtitkárnak rendkívül széles körű hatásköre lesz, még néhány apró elvi szempont fel is van sorolva, de hogy valójában kik fölött, mik fölött, milyen fajta intézményekkel, a Honvédelmi Minisztérium mely szervezeteivel, egyáltalán a Magyar Honvédséggel való kapcsolatában milyen szervezetekkel lesznek konkrét feladatai, és kiknek lesz az elöljárójuk vagy a felettesük, kiknek adhat utasítást, kik függenek tőle, hogyan kapcsolódik ez össze az egész honvédelmi irányítás rendszerével, hát abban ez a mostani törvényjavaslat feltűnően nagyvonalú, és mondhatni, szinte minden konkrétumot nélkülöz.

Hozzá kell tenni, hogy ez a javaslatcsomag abból a szempontból rendkívül ügyes, hogy igen sok paragrafus van benne, igen sok részből áll, és ezáltal valamiféle nagyvonalú szabályozásváltozás illúzióját kelti. De ha az ember jobban megnézi, igazából a feladatok, fogalmak bizonyos átfogalmazásán, pontosításán kívül vagy az egyébként a korábbi alkotmánymódosításból egyenesen következő szükségleteken kívül nem sok konkrétumot tartalmaz.

Köszönöm a szíves figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu