SISÁK IMRE JÁNOS (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében több módosító indítványt is benyújtottam a T/17335. számú törvényjavaslathoz. Ezek közül elsőként az ajánlás 9. pontjára hívnám fel a figyelmet.

Tisztelt Képviselőtársaim! A családtámogatási rendszer átalakításánál sokszor szóltunk arról, illetve szóltak kormánypárti képviselőtársaink, hogy rendkívül megalázó és rendkívül hátrányosan érinti a családokat az, hogy amennyiben a rendszeres gyermekvédelmi támogatásnál akár egyetlen forinttal is meghaladja a támogatás összege a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot, tehát a most érvényes 24 700 forintot, akkor a család már nem jogosult rendszeres gyermekvédelmi támogatásra.

(20.30)

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény esetében, amely tulajdonképpen eddig is juttatott bizonyos támogatásokat, egy fogalomkörbe viszi, ugyanilyen hátrányos helyzetet teremt, amennyiben marad az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb, legalacsonyabb összege ezen igazolvány kiállításánál. Ezért a 9. számú indítványnál azt javasoljuk, hogy a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre vonatkozó összeghatár a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 150 százalékában legyen megállapítva. Azt gondolom, hogy ez sem az étkeztetésnél, sem az egyszeri támogatásnál, sem más egyéb normatív támogatásnál nem jelent olyan mértékű kiadásnövekedést, amelyet ne tudna az állami költségvetés finanszírozni.

A következő javaslat, amelyre felhívnám a figyelmet, a 11. számú ajánlás, tekintettel arra, hogy a szociális bizottságban kellemes meglepetésként hatott, hogy a kormánypárti, illetve az ellenzéki képviselők is egyhangúlag támogatták ezt a módosító indítványt. Azért is szeretném felhívni erre a módosító indítványra a tisztelt Ház figyelmét, mert egy elfogadott, de hatályba nem léptetett rendelkezés visszahozataláról van szó.

Tudjuk, hogy a parlament az elmúlt esztendőben tárgyalta a 2004. évi CXXXVI. törvényt, ahol a rendszeres gyermekvédelmi támogatásnál a gyermekét egyedülálló szülőként vagy törvényes képviselőként gondozó személynél, valamint a tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő család esetében a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra való jogosultság értékhatárát a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 110 százalékára kívánta felvinni. Azt hiszem, amikor azt javaslom a Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként, hogy itt a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény megállapításánál ugyancsak ez a 110 százalékos értékhatár legyen a mérvadó, nem kérek túlságosan sokat. Remélem, hogy képviselőtársaim is támogatják majd ezen javaslatunkat.

A következő a 14., illetve ehhez kapcsolódóan a 15. módosító javaslat. A 15. szám alatt futó módosító indítványunkat a szociális bizottságban szintén egyhangúlag támogatták mind ellenzéki, mind pedig kormánypárti képviselőtársaim. Teljesen egyértelmű, hogy az egyszeri támogatás gyermekenkénti összege nem ugyanazt a hatást éri el egy normál családnál, mint a gyermekét egyedülálló szülőként nevelő, vagy tartósan beteg, illetve fogyatékos gyermeket nevelő családnál.

(Az elnöki széket dr. Világosi Gábor, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ezért azt javasoljuk, hogy az 5 ezer forintos egyszeri támogatás ezen családok esetében 30 százalékos nagyságrendű legyen, tehát a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 30 százalékát érje el. Bízom benne, hogy nemcsak a szociális bizottság támogatta egyhangúlag ezen javaslatot, hanem a parlament is elfogadja ezt a módosító indítványt.

A 16. számú módosító javaslatnál gyakorlatilag azt szerettük volna elkerülni, hogy az egyszeri támogatás összege, amely ebben az évben megegyezik az öregségi nyugdíjminimum 22 százalékával, tehát 5434 forint, a jövő esztendőben ne csökkenjen. A törvényjavaslatban 5 ezer forintos nagyságrendű összeg szerepel. Bízom benne, hogy a szociális bizottság támogató javaslatát a parlament is befogadja majd.

Végül, de nem utolsósorban, idő hiányában a 24. számú javaslatra szeretném felhívni a figyelmet. Tudjuk, hogy egészen 2005-ig júliusban kéthavi családi pótlék illette meg a gyermekes családokat. Mi azt javasoljuk a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nevében, hogy a (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) 11. § (2) bekezdés ne kerüljön hatályon kívül helyezésre. Remélem, hogy képviselőtársaim is nagyfokú empátiakészségről tesznek tanúbizonyságot, és támogatják ezeket a módosító javaslatokat.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu