BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az államtitkár úr, illetve frakcióvezető úr néhány megjegyzésére szeretnék válaszolni.

Dióssy államtitkár úr nem értette, hogy honnan vettem azokat az adatokat, amelyeket említettem. Nos, államtitkár úr, forgassa a különböző kutatóintézetek - akár a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, akár a Gazdasági Kutató Intézet - vagy a szociológusok idevonatkozó megállapításait, tanulmányait, bizonyára hasznára lesz a jövőt illetően.

(12.10)

Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak lehet, hogy most meglepő dolgot fogok mondani, ha eddig még nem értesült volna frakcióvezető úr arról, hogy az Európai Unióban van egy irányelv, amely a foglalkoztatottságot mint prioritást kezeli, és e tekintetben a foglalkoztatottságot szeretné, hogyha 2010-re a tagországok 70 százalékosan elérnék. Nos, hogyha megnézzük a jelenlegi magyarországi helyzetet és ezt a célkitűzést, akkor azt gondolom, a számok tükrében ön is ugyanazt fogja megállapítani, amit, mondjuk, a munkaügyi miniszter, hogy nagyon-nagyon alacsony ez nálunk Magyarországon.

Igenis, az a másfél millió ember, aki vesztese volt a privatizációnak, nem úgy éli meg azt a helyzetet, hogy milyen hihetetlen sikertörténet ez, ami itt zajlott 1990-től; a legdrámaibb egyébként 1995-96-ban volt a munkanélküliség, ekkor közelítette meg a 700 ezer főt. Hogyha megnézi államtitkár úr a KSH (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) kiadványát, akkor találkozni fog ezzel az adattal. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu