FONT SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar állami vagyon most körülbelül 12-13 százalék összértéket tesz ki a 88 százaléknyi magánvagyonnal szemben. Franciaországban 25-27 százalékos az állami vagyon, és csak 73-75 százalék a magánvagyon. Miért jutottak vajon a franciák arra a következtetésre, hogy stratégiai állami vagyont nem adnak magánkézbe (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.), sőt amit időszakosan magánkézbe adtak, azt utána visszavették. Azért, kérem szépen, mert annak, amit Kovács Tibor feszegetett, hogy mi lenne akkor, hogyha ezeket eladnánk, és miért baj az, ha ezeket a stratégiai állami eszközöket eladnánk, annak a magyarázata inkább úgy keresendő, hogy mi lenne, hogyha eladnák, és kik lennének a haszonélvezői, és kik lennének a vesztesei. Mert az tény, hogy a luxusbaloldalt (Derültség az MSZP-s képviselők soraiban.) nem érdekli nagyon a vasúti és a tömegközlekedés, merthogy nem veszi igénybe ezeket a szolgáltatásokat.

Tény az, Szabó Zoltán elmondta, hogy ő akár havonta többször is utazik repülővel, ezek szerint nem számít, hogy mi mennyibe kerül, de az is tény, hogy a luxusbaloldalnak (Derültség és közbeszólás az MSZP-s képviselők soraiból: Papagáj!) rendelkezésére állnak bizonyos elitkórházak, amelyekben nem számít, hogy a máshol, az éppen tönkrementkórházakban mi történik, hogy lassan most már az élelmiszert be kell vinnie a betegnek, sőt egy orvost is be kell vinnie a betegnek a kórházba ahhoz, hogy meggyógyítsák. (Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból.)

De mi lesz, kérem szépen, azokkal, akik nem tartoznak ebbe a kategóriába? Mi lesz azokkal, akik nem tudják igénybe venni a tömegközlekedés szolgáltatásait, mert olyan áron fogja majd a privatizált magáncég adni a jegyeket? Mi lesz, kérem szépen, azokkal, akik nem tudják majd igénybe venni az emelt szintű kórházi szolgáltatás nagyon magas összegen benyújtott számláit? Mi lesz azokkal, akik kénytelenek lesznek mellőzni a postai szolgáltatást? - mert önök mindent el akarnak adni, végtelenül kiszolgáltatva az egyszerű embert. Önök éppen őróluk nem gondoskodnak. (Kuncze Gábor: Hülyeség! - Közbeszólások az MSZP-s képviselők soraiból: Ez hülyeség!) Ez az önök igazi nagy felelőssége.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a fideszes képviselők soraiban. - Gőgös Zoltán: Egy magáncégnek nem az a célja, hogy minél több utasa legyen?)

Forrás: parlament.hu