KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ne felejtsük el, hogy a kezdeményezés azért történt, mert Orbán Viktor bejelentette, hogy visszaveszi a privatizált állami vagyont. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Nem jelentette be!) Itt erről nem volt szó. Két eset lehetséges: vagy itt mondtak igazat, vagy ott mondtak igazat. Jellemző módon a Fidesz ismét a kettős beszéd eszközét alkalmazta: a hivatalos politikába nem merte behozni, egyébként pedig a választóit továbbra is félrevezeti különböző népgyűléseken különböző szövegekkel. Megpróbáltak kimenekülni ebből a szituációból ezzel a nemzeti vagyonszerződésnek nevezett papírral. Egy aláírhatatlan, értékelhetetlen, használhatatlan humbug, amit a Fidesz ide letett az asztalra. A Szabad Demokraták Szövetségének eszébe nem jut ilyen dokumentumokat aláírni.
Az végül is a felszólalásokból világos, hogy senki nem kérdőjelezte meg a magántulajdonon alapuló piacgazdaságot, legfeljebb az egyik oldal elmondta, hogy mit gondol a dologról, a másik oldal pedig próbálta menteni a vezér szerencsétlen mondatait. Jelentem: nem sikerült nekik.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés