PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Egypár kétpercessel ezelőtt Tatai-Tóth András képviselő úr próbálta méltatni a Nemzeti Tankönyvkiadó privatizációjának szabályosságát. Nos, én megfogadtam Kuncze Gábor tanácsát, azt gondolom, nem szégyen ez, és nemcsak hivatkozom az ÁSZ-jelentésre, hanem valóban bele is olvastam abba.
Mit is ír, tisztelt Tatai-Tóth András képviselő úr, az Állami Számvevőszék? Nem volt az ÁPV Rt. korábbi gyakorlatában olyan sikeres kétfordulós pályázat, amely során a második fordulóban a győztes pályázó az első fordulóban ajánlott vételárat csökkentette volna.ö Az ÁSZ jelentése szerint pedig a pályázat fő célja a legmagasabb vételár elérése volt. Az ÁPV Rt. mégis úgy adta el a Nemzeti Tankönyvkiadót, hogy a pályáztatás során a vételár nem növekedett, hanem csökkent. Javaslatot is tett az ÁSZ: a megalapozatlan döntések és a vagyonvesztés kivizsgálását javasolta az Állami Számvevőszék, és ahol szükséges, a személyi felelősség megállapítását. Az ÁSZ megállapította, hogy az ÁPV Rt. éppen a privatizáció egyik céljával ellentétes feltételt határozott meg, amikor lehetőséget biztosított a második fordulóban a vételár csökkentésére, továbbá megállapította, hogy a pályázati kiírás több ponton sem volt összhangban az ÁPV Rt. versenyeztetési szabályzatával.
Nos, ennyit a szabályosságról, tisztelt Tatai-Tóth András képviselő úr. (Taps az ellenzéki padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés