PARRAGH DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A bizottsági és a vezérszónoki hozzászólásokban már elég részletesen szóba került a két törvényjavaslat és annak számos problémaköre. A bizottsági kisebbségi véleményben én magam is a 17643. számú törvényjavaslat hiányosságait röviden vázoltam, most kicsit részletesebben szeretném elmondani, illetve a másik törvényjavaslatról is kifejteni véleményemet.
A két törvényjavaslat sajnos tükrözi ugyanazt a minőséget és metodikát, ami a szociális-liberális kormányzat elmúlt három évének természet-, környezetvédelmi, vízügyi tevékenységét is jellemezte: hosszas, halogató tevékenység után nagy nehezen elkezdett, kapkodó cselekvés, rossz minőségben. A két törvényjavaslatra is sajnos ez a három fogalom illik leginkább, hiszen tíz hónap után került a tisztelt Ház elé a szervezeti változást legalizáló, törvényesítő törvényjavaslat, ami, azt hiszem, semmivel sem indokolható, hiszen ha az új szervezeti struktúra ez év január 1-jével működésbe lépett, akkor az ezt törvényesítő törvényjavaslat és ezen keresztül a salátatörvény által felülírt egyéb törvények módosítására is lehetőség kellett volna hogy legyen az ez évi parlamenti ciklus elején. Az itteni késedelem semmivel nem indokolható.
A sürgősséggel beterjesztett két törvényjavaslat azonban nemcsak ezekben a kérdésekben próbálja utólagosan legalizálni az átalakított szervezetet, hanem - mint képviselőtársaim is említették - számos igen komoly kérdésben is módosít számos törvényt. A sürgősségi tárgyalása a két törvényjavaslatnak viszont azt eredményezi - mint Karsai Péter úr is elmondta -, mindenféle hatásvizsgálat nélkül számos olyan fontos kérdést is el fog fogadni a Ház, ha ebben a formájában fogadja el a két törvényjavaslatot, amelynek pontos hatásait nem ismerjük.
Mint említettem, a nagy kapkodás rossz minőséget is hozott. A két törvényjavaslat rendkívül rossz minőségű, nemcsak abból a szempontból, hogy néhány érdemi részének a hatását nem látjuk pontosan, hanem sajnos jogalkalmazás, jogszabálykészítés szempontjából is hemzseg a hibáktól. Én magam több mint hatvan módosító indítványt adtam be a mai nap. Csak az államtitkár úr figyelmét szeretném felhívni, hogy olyan hibák is vannak a törvényjavaslatban, hogy van, ahol még mindig környezetvédelmi és területfejlesztési minisztert említ a törvény, holott egy ideje már nem ebben a formában működik a minisztérium, és számos ponton is pontatlan, más jogszabályokat figyelmen kívül hagy, nincs összhangban. Tehát nagyon sok helyen maga a jogszabály, a törvényjavaslat mint joganyag is gyenge minőségű.
Vannak azonban komolyabb tartalmi hibái is. A képviselőtársaim is utaltak arra, hogy egyik fontos része a szervezeti struktúrát tárgyaló 17643. számú törvényjavaslatnak a természetvédelmi hatósági tevékenység és az őrszolgálat kérdése. Nos, mint eddig is elhangzott nagyon helyesen, sajnos az egyablakos rendszerrel járó természetvédelmi hatósági átalakítás óriási károkat okozott a magyar környezet- és természetvédelemnek. Részint ez az egyablakos rendszer egy nagy humbug. Tudjuk, hogy eddig is egyablakos volt, és ezután is egyablakos maradt. A dolog lényege az ügyfél szempontjából semmiben nem változott; a változás az, hogy megszüntette az önálló természetvédelmi hatóságot. A dolog pikantériája talán az, hogy Persányi Miklós személyében az első biológus miniszter ül a bársonyszékben, és az első valóban, mondhatnánk azt, szinte szakmabeli miniszter természetvédelmi szempontból, aki megszünteti az önálló természetvédelmi hatóságot. Azt hiszem, hogy a miniszter úr talán élete végéig szégyellni fogja ezt a tevékenységét.
A jelenlegi kialakult helyzet azonban nemcsak természetvédelem szempontjából ennyire rossz, hanem jogi szempontból is teljesen kaotikus helyzetet okozott. Többször elhangzott ma már, hogy egyrészt nehézkesebb lett az ügyintézés, hiszen a nemzeti parkokat továbbra is felkérik szakértőként, tehát az aktatologatás ugyanúgy megmarad egy ablakon belül is, ugyanakkor jogilag egy teljesen nonszensz helyzet, hogy a nemzeti park egyben ügyfél, és egyben szakértői álláspontot is kifejthet.
Számos más hibája is van ennek a rendszernek. A törvényjavaslatban is nagyon sok ponton, ahol foglalkozik mind a természetvédelemmel, mind az őrszolgálattal, nem sikerül ezeket a problémákat megoldani, úgyhogy módosító indítványaim jelentős része is ezekkel a kérdésekkel foglalkozik.
De további problémái is vannak a törvényjavaslatoknak. A miniszter úr büszkén mondta a biztosítás szükségességét és a törvényjavaslattal bevezetett tényét. Szeretném felhívni a figyelmét, hogy ebben a formájában ez nem jó, felelősségbiztosításról kellene beszélni, hiszen a biztosítás maga nem fogja betölteni ezt a szerepét. Tehát ebben is módosítani kell a törvényjavaslatot.
A hulladékgazdálkodással kapcsolatos módosításnak van egy nagyon súlyos hibája: a hulladék-közszolgáltatás esetében, ha a parlament elfogadja jelenlegi formájában a törvényjavaslatot, akkor a behajthatatlan díjtartozást figyelmen kívül hagyja, és ezáltal a közszolgáltatók, amelyek részben önkormányzati kézben vannak, teljes anyagi ellehetetlenülését okozza. Tehát igen súlyos károkat okoz, ha ebben a formájában elfogadjuk.
A 17644. számú törvényjavaslat jelentős része a hatásvizsgálattal foglalkozik. Ez, mint képviselőtársaim is elmondták, önmagában dicséretes, bár a késés itt is másfél-két éves, a környezetvédelmi bizottsági és ellenőrző albizottsági ülésekhez és az azokon tett államtitkári ígéretekhez képest is. További nagy gond, hogy a kormányrendelet teljes szövegét nem láthattuk a mai napig - mint Pap János képviselőtársam is elmondta -, a tizenkét melléklet nélkül igazából nem tudjuk értékelni. Reméljük, hogy jó lesz. Magát a végre nagy nehezen kikínlódott tényt üdvözöljük, más kérdés, hogy az eddigi, valóban több mint akár ötszáz napos hatósági eljárás sem csak a jogszabály hibájából fakadt, hanem a hatóság igen rossz jogalkalmazásából. A kérdés az, hogy az új jogszabályok jogalkalmazása jobb minőségben fog-e történni, hiszen - egyébként nagyon helyesen - az előzetes vizsgálat, amely tárgyalási szintű egyeztetést írna elő valóban eurokonform módon, egy sokkal felkészültebb hatóságot feltételez, mint a jelenlegi. Jelenleg azonban a felügyelőségeknél igen sok fiatal, rendkívül tapasztalatlan és igazán nem ügyfélbarát ügyintéző dolgozik, és az elmúlt évek nagyfokú színvonalesése egy ilyen nagyfokú feladat megoldására nem sok jóval biztat.
Mint a mezőgazdasági bizottság véleményeként is elhangzott, a Natura 2000-rel is foglalkozik a törvényjavaslat. Valóban, itt is visszaköszön, és a mezőgazdasági bizottság is kifogásolta azt a problémát, amely az egész Natura 2000 és a mezőgazdaságot érintő természetvédelmi kérdések esetében látható, hogy a kormányzat, a minisztérium nem teszi a tiltások mellé az ösztönző rendszereket. Késésben van a két rendszer, a gazdák csak azt látják, hogy a területükön tiltásokkal kell együtt élni, ugyanakkor nem kellő időben kapják meg azokat az ösztönzőket, amelyeket ha időben megismernének, ha az állam ezért jótállna, a megfelelő időben vezetné be, akkor a gazdák meglátnák azt, hogy tulajdonképpen érték van a kezükben, az ő érdekük is ezeknek a területeknek a megőrzése. Jelenleg azonban csak a tiltást látják, a tulajdoni lapjukon észreveszik a korlátozásokat, és a jelenlegi kormányzat minisztériumi tevékenysége ahhoz vezethet, hogy számos természeti értékünk el fog veszni, hiszen a legfőbb partnert, a gazdákat nem megnyeri, hanem ellenséggé teszi ebben a rendszerben. Ez egy óriási hiba, és ez a törvényjavaslat ebben a kérdésben sem lép előre.
Tehát megítélésem, megítélésünk szerint a két törvényjavaslat sem formájában, sem tartalmában nem segíti a magyar környezetvédelmet, természetvédelmet és a vízügy helyzetét.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzéki padsorokból.)
(16.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés