SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Képviselőtársaim! A vita eddigi folyamán többször került szóba a MÁV esetleges privatizációja, illetve azon állami cégek privatizálási akciója, amelyek külföldön állami cégek, itthon viszont magántulajdonosként fektettek be nálunk, és a kettő között látszólag ellentmondás van. Erre szeretnék reflektálni.
Először is a MÁV: mindannyian szemtanúi vagyunk az utóbbi években a MÁV vesszőfutásának, amelyik itt a szemünk előtt zabálja fel magát, hihetetlen költségvetési támogatásokat emészt fel, a saját vagyonát feléli, miközben a szolgáltatásai nem javulnak. Nem túl régen a 240 milliárdos saját tőkéjét 80-ra kellett leszállítani, ki tudja, hogy ez a maradék 80 elég-e még vajon egy évig, esetleg másfél évig. Ez így nem mehet tovább. Azért sem mehet tovább, mert mindannyian tudjuk, hogy az Európai Uniótól időleges mentesítést, úgynevezett derogációt kaptunk, de 2007-től kötelező lesz a liberalizáció Magyarországon is a vasút vonatkozásában.
Ha a 2007-es liberalizációt a MÁV mostani helyzetével fogjuk elérni, akkor az nem jelenthet mást, mint a magyar vasút összeomlását. Nekünk pedig elsősorban nem a MÁV-ot, hanem a magyar vasutak működőképességét kell biztosítani, és ez azt jelenti bizony, hogy a MÁV tevékenységének egyes részeit fokozatosan, egymás után privatizálni tanácsos. A pályavasúti szolgáltatás maradhatna állami tulajdonban, azonban az áruszállítást a lehető leggyorsabban, majd ezt követően, bizonyos idő elteltével a személyszállítást is privatizálni lehet, pontosan azért, hogy a magyar vasúti szolgáltatás (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) talpon maradhasson, és minőségileg jobb eredményt érhessen el.
A másik felvetett kérdésre egy következő kétpercesben térnék ki. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés