GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásom szerint az elmúlt napokban végre megállapodott a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium és Budakalász önkormányzata, és ennek a megállapodásnak az lehet a következménye, hogy végül is az M0-s körgyűrű északi szektorával kapcsolatos akadályok elhárultak.
E megállapodáshoz hosszú út vezetett. Mint ismeretes, Budakalász önkormányzata már az első megkeresésre, 1992-ben támogatta az M0-s körgyűrű építésének szándékát, bizonyos feltételek teljesülése esetén. A feltételként szabott budakalászipomázi elkerülő út építéséről az évek során többször is egyeztettek az érintett felek, ugyanakkor idáig megegyezésre nem került sor. Az évekig húzódó viták, engedélyezési eljárások miatt csúszott és egyre bizonytalanabbá vált maga a hídberuházás kezdetének időpontja; ez persze a térségben élőket és az odalátogatókat is hátrányosan érintette az egyre inkább tarthatatlan közlekedési helyzet miatt. Az M0-s északi híd mielőbbi megépülése és a híd által bekapcsolt útszakaszok nemcsak a Dunakanyar településeit és az ott élőket, hanem a tágabb régiót, a fővárost, továbbá a híd helye és jelentősége miatt országosan valamennyiünket érintő közlekedéspolitikai kérdés is.
Mindezek alapján kérdéseim a következők: valóban elhárult-e minden akadály az M0-s északi híd megépítése elől, továbbá várhatóan mikor kezdődnek meg, és milyen ütemezés szerint haladnak majd a munkálatok?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés