MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Pettkó András módosító indítványát szeretném támogatni, úgy is mint informatikai bizottságban működő villamosmérnök és sokgyermekes családapa. Úgy gondolom, hogy a Sulinet Expressz, ez a nagyszerű kezdeményezés egyre távolabb kerül eredeti célkitűzésétől, attól, hogy elsősorban az iskolás gyerekeket ellássuk számítástechnikai eszközökkel, és elérjük, hogy a számítástechnikai kultúrát és gyakorlatot mielőbb megszerezzék.

(20.40)

Kezdődött már ez azzal, amikor a szülők fizetési értékhatárához kötötték az igénybevételt, de nem lehetett keresztülvinni olyan módosító indítványt, amely a gyermekek számát figyelembe vette volna. Most pedig az történt, hogy kizárólag komplett konfigurációt lehet vásárolni, ami inkább egy hardvereladási támogatásnak tűnik, semmint az iskolás gyerekek számítógéppel való ellátásának. Életszerű az, amit Pettkó András mondott, hogy a fiatalok a számítógépüket továbbfejlesztik, továbbépítik, újabb kártyákat tesznek bele. Ha a sebességhatára és a kapacitása kicsi a számítógépnek, akkor viszonylag olcsón ki tudják cserélni, 10-20-30 ezer forintból egy korszerű számítógépet tudnak létrehozni.

Életszerűtlen ez a javaslat, ami sajnos bekerült a törvényjavaslatba, és ahogy az informatikai bizottság ülésén is ezt részletesen kifejtettük, majdnem szóról szóra így, sajnálom, hogy nem vette figyelembe a tárca, és nem próbálta a Sulinet Expressz eredeti (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) célkitűzésének megfelelően a módosítást korrigálni. Errasti corrige - mondták a latinok.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki pártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu