SZABÓ LAJOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Valóban nagyon nagy vita előzte meg a szocialista frakcióban és a szabad demokrata frakcióban is a családtámogatási rendszer átalakítását, emlékezhetünk rá a múlt évből is. A vita vége az lett, hogy így tudunk egy igazságosabb családtámogatási rendszert kialakítani.
Ha ezt a számok nyelvén is megnézzük, ellenzéki képviselőtársaink mondták el, onnan idézek, ha tehát tévedek, ez alapján tévedek; ők mondták el, hogy a gyermekek után járó adókedvezményeknél 85 százalékban tudták igénybe venni az adókedvezményeket a gyermekes családok. A számítások azt mutatják, hogy a családok 93 százaléka fog jobban járni ezzel az új gyermektámogatási rendszerrel.
Úgy gondolom, ez az egy szám is mutatja azt, hogy valóban vannak olyanok, akiknek rosszabb ez a rendszer, de véleményünk szerint ma igazságosabb elosztást tud produkálni.
(21.10)
A másik dolog: Tállai képviselőtársam azt mondja, hogy elkényelmesíti az embereket, és nem fognak dolgozni. (Tállai András: Nem ezt mondtam.) Senki nem számol azzal a következménnyel, hogy a családi adótámogatás átalakításával felszabadult egy adókedvezményrész, amit eddig a kisebb jövedelmű családokból a gyermeknevelésre a gyermekek ágán igénybe tudtak venni. Ez most átmegy a családi pótlékba, ez felszabadul, ezt a részt igénybe tudják venni a biztosítások után járó adókedvezménynél, ami 100 ezer forintos plafonig igénybe vehető, és igénybe tudják venni a lakástámogatási rendszernél a személyi jövedelemadó-kedvezmény ágon. Tehát ami felszabadul a családtámogatási rendszernél (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), azt igénybe tudja venni ennél a kettőnél, és nem éri károsodás őket.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés