DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Az első vitaszakaszban mind a két módosító javaslathoz hozzá kívánnék szólni, azzal, hogy szeretném emlékeztetni a tisztelt Házat és a kedves tévénézőket is arra, hogy talán két-három héttel ezelőtt, a nem tévéidőben lebonyolított általános vitában megállapítottuk, hogy ez a törvényjavaslat gyakorlatilag elsősorban a lakásmaffia-ellenes küzdelem tapasztalatai és az albizottság jelentése kapcsán került elő, aztán felhígult olyan módosító javaslatokkal, amelyekre azt mondja a kormányzat, hogy most van helye, hogy az időközben szerzett tapasztalatokat beépítsék a lakástörvénybe.

A bizottsági üléseken is és az általános vitában is elhangzott, hogy ez a lakástörvény-módosítás koncepciótlan, nem old meg problémákat, sőt újabb problémákat rak a lakásszektor területére. A lakásszektor egyik alapvető résztvevője még mindig az önkormányzat. Az önkormányzatok tekintetében valamennyi módosító javaslatra utalva azt kell mondjam, hogy olyan szabályokat hoz ez a módosítás, amelyek egyébként nem kellenének. Ha alapvetően nem tudja megoldani a törvényjavaslat azt a kérdést, hogy az önkormányzatok lakásgazdálkodása közelítsen a polgári tulajdon szabályainak megfelelő lakásszektorhoz, és ne legyen különbség a különböző tulajdoni formák között, akkor nem tettünk semmit, csak bonyolítottuk a jelenlegi rendszert.

Az állításom igazolásául mind a két módosító indítvány eredeti szövegéből szeretném azt idézni, hogy mind az óvadék ügyében, mind pedig a névjegyzék ügyében a kormány azt javasolja az önkormányzatoknak, hogy vezessék be az óvadékot, ha akarják, készítsenek névjegyzéket, ha úgy akarják. Tehát a törvényjavaslat nem szabályozást ír elő, kógens szabályokat alkot, hanem egyszerűen ajánlásokat tesz. Ez mutatja azt, hogy milyen bizonytalan a kormányzat a lakásügyek területén, s a lakásszabályozás olyan kényszeredetten elővett forma, ami nem fogja szolgálni az önkormányzatok érdekét, mert én elsősorban önkormányzati oldalról szeretném megközelíteni azokat a módosító javaslatokat, amelyeket Salamon képviselő úrral együtt adtunk be.

Utalnék azért a maffia elleni küzdelem egyik megállapítására, hogy általában azok a bérlők, lakástulajdonosok - innen is, onnan is sajnos több ezren - kerültek a lakásmaffia áldozatainak a soraiba, az áldozatok közé, akik adósságcsapdába estek a lakások költségei tekintetében. Ilyen oldalról az óvadékot nem lehet nagyon üdvözölni, hiszen ez egy ugyanolyan teher, amit esetleg, ha nem tud fizetni a lakás bérlője, használója, illetve a lakáshoz hozzájutott delikvens, akkor ugyanúgy elképzelhető, hogy a lakásmaffia lép helyette fel, kifizeti ezeket az adósságokat, ezeket az óvadékokat, és innentől kezdve a nemkívánatos folyamat megindul.

Éppen ezért mondjuk azt Salamon képviselő úrral, hogy minden körülmények között, ha az óvadék polgári jogi intézményét a gyakorlatból átemeljük az önkormányzati bérbeadás területére is, akkor ennek a pontos szabályait is meg kell adni. Mert az nem lehet - mint ahogy a képviselőtársam is kijelentette -, hogy az önkormányzatok és kerületek és városok különböző eljárásokat alkalmazzanak az óvadék intézményének a bevezetésekor, illetve a másik, a 20-as ajánlási pontnál a névjegyzék összeállításakor.

(13.20)

A lakásszektor a mai helyzetben még megkívánja, hogy kógens szabályokkal írjuk elő, amit mindenképpen szeretnénk elérni, ami azt a célt szolgálja, hogy a lakások bérbe legyenek adva, hogy a bérleti díjak befolyjanak a tulajdonoshoz, hogy a tulajdonos saját maga korlátozás nélkül tudja használni a lakásaikat. De ebben az előterjesztett törvénymódosításban csak arra találtunk példát képviselőtársammal, amikor az önkormányzatok tulajdonosi jogait korlátozni kívánják az előterjesztők.

Az önkormányzatok nevében azt kérem a kormányzattól, hogy jobban bízzon az önkormányzatok demokratikus működésében, az önkormányzatokban összegyűlt tapasztalatokban, az önkormányzati képviselőkben, az önkormányzati bizottságokban. Minden olyan előírás, amely ajánlást tesz, de nem fogalmazza meg, nem írja le, hogy mi lenne a helyes és követendő megoldás, tulajdonképpen csak szétzülleszti az önkormányzati rendszert, és nem tesz jót a vagyongazdálkodásnak, különösen nem szolgálja a lakásgazdálkodást és a lakásszektor érdekét.

Ez az állításom különösen megáll a névjegyzék visszacsempészése esetén. Arra szeretnék mindenkit emlékeztetni, hogy névjegyzék akkor volt, amikor döntően tanácsi lakások uralták a lakáspiacot, amikor az államosítások folytán mindenki elvesztette a lakástulajdonát, és utána kezdődött a szocialista elosztási rendszer. Ez volt a névjegyzék. Ma, a rendszerváltó tizenötödik évünkben hatályos jogszabályok írják elő az önkormányzatoknak, hogy a hozzájuk benyújtott és a hozzájuk beérkezett kérelmeket milyen formában kell nyilvántartani, hogy kell megtárgyalni azokat, és hogy kell róluk dönteni. Ezt a demokratikus folyamatot kell erősítenünk. Ehelyett a kormányzat azt ajánlja az önkormányzatoknak, hogy újra nyúljanak a névjegyzék összeállításának az intézményéhez. Szeretnék mindenkit arra emlékeztetni, hogy amikor lakáshiány volt - akár természetes, akár mesterséges lakáshiány volt - az előző rendszerben, akkor a tanácsok névjegyzékeket állítottak össze, több százezer embert vettek névjegyzékbe, sorolták őket, minősítették őket, hitegették őket azzal, hogy bizonyos idő eltelte után lakáshoz jutnak, pontszámokat kaptak. A korrupció melegágya volt a névjegyzéken kívüli megoldások keresése.

Önmagában véve felejtsük el az előző rendszer hibás lakásgazdálkodásának a kritériumait. Ne kelljen névjegyzéket összeállítani, ne kelljen az önkormányzatoknak minősíteni a hozzájuk forduló polgárok igényeit, őket magukat, a lakáshelyzetüket! A névjegyzékek vagy időrendi sorrendet takarnak, vagy valamilyen súlyozott sorrendet. De azt is el tudom képzelni, hogy lesznek olyan önkormányzatok, amelyek jobb híján előveszik még azokat a szempontokat is, amelyek teljesen eltorzították a lakáshoz jutást. Ez azért is teljesen életszerűtlen a mai világban, mert az önkormányzatok tulajdonában a lakásállomány 7 százalékánál kevesebb lakás van, és nem magasan kvalifikált lakásaik vannak, hanem alacsonyan. Komfort nélküli, félkomfortos lakásállománya van az önkormányzatoknak. Igazság szerint az a helyzet, hogy azok, akik ilyen lakásokat igényelnek, eleve olyan szociális helyzetben vannak, hogy nem tudnak élni azokkal a lehetőségekkel, hogy maguknak vásároljanak, építkezzenek, szövetkezetbe vagy valamilyen társasházi formába beálljanak.

A kormány előterjesztésének mindegyik pontjára - nemcsak az 1-esre és a 20-asra - az a jellemző, hogy nem veszi tudomásul, az önkormányzati lakások szinte százszázalékosan társasházakban vannak. Az önkormányzatok társasházaknak a tulajdonostársai, és az önkormányzatoknak tulajdonostársként kell viselkedniük egy társasházban. Ezt elfelejti ez a törvény mind az 1., mind a 20. pontjában. Próbál átcsempészni már bevált jogintézményeket, mint az óvadék, de nem mer dönteni arról, hogy legyen vagy ne legyen. Sugallja, hogy valamilyen névjegyzék kellene. A későbbiekben, a vita másik szakaszában majd át fogunk térni az ottlakás bizonyítására és az életvitelszerű lakáshasználat kérdésére.

A törvénytől azt várjuk el, hogy szabályozza azt, amit kell, közösen és megelégedéssel, az önkormányzati tulajdon tiszteletben tartásával, az önkormányzati tulajdon egyenrangúságának a megfogalmazása mellett írja elő, hogy mit tegyen vagy mit ne tegyen az önkormányzat, egyébként pedig szíveskedjen az önkormányzatok belátására, mérlegelési jogkörére bízni azt, hogy a lakásállományával hogyan gazdálkodik. Ez szolgálja a lakásgazdálkodás érdekeit, és ez szolgálja a bérlakásban élők érdekeit is.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu