DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Én remélem, a képviselő asszony nem azt akarja sejtetni, hogy ez a törvényjavaslat is arra a sorsra jut, mint tegnap az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos törvénycsomag, amelynek a végszavazása előtt a kormánypárt kérte a napirendről történő levételét - ahelyett, hogy visszavonta volna, csak a napirendről történő levételét kérte.

Szerintem is - az elejétől kezdve mondtuk az általános vitában - kiforratlan, összegereblyézett jogszabályok, értelmetlenek, duplikáltak, fölöslegesek, mint ahogy azt Salamon képviselő úrral is előterjesztettük. De azon azért csodálkozom, hogy egy módosító javaslatunk, nevezetesen a 11-es nem érte el azt az ingerküszöböt, hogy arra a kormánypárt nevében a képviselő asszony reagáljon. Ez az a problémakör, amit én úgy fogalmaztam meg, hogy nem tudnak mit kezdeni a lakásbérlettel és a helyiségbérlettel és ennek a kettőnek a különböző voltával, önkormányzati szempontból is.

Salamon képviselő úrral azt javasoltuk, hogy az önkormányzati rendelet határozza meg a helyiségbért, és a rendeletben ennek a mértékével kapcsolatos rendelkezés mellőzhető. Tettük ezt a megengedő javaslatot azzal a tiltással szemben, amit a kormány helyesnek gondol és ítél, miszerint a helyiségbér mértékét az önkormányzati rendelet nem szabályozhatja. Minden, amit a képviselő asszony kormányoldalról előzőleg elmondott, hogy az önkormányzatok jogait önök nem akarják sérteni és korlátok közé szorítani, itt az élő példa, hogy azt mondják, hogy mindent lehet, de a helyiségbér mértékét rendeletben meghatározni nem lehet.

De viszont nemhogy nem lehet, kell is! Az önkormányzatok bevétellel gazdálkodnak. Ha én nem tudom azt, hogy jövő évben a településemen milyen bérleti díjakat fogok a nem lakás céljára szolgáló ingatlanok ügyében beszedni, akkor nem tudok tervezni. Ezt a kettőt össze kéne hozni, és ezt a káoszt, amit ez a jogszabály teremteni fog, fel kell számolni. Éppen ezért javaslom, hogy valóban üljünk össze, miután önök visszavonták ezt a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu