DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai részletes vitában részt vevő képviselők nevében, azt hiszem, mondhatom, álmunkban nem jutott eszünkbe az 1990-ben, hogy 15 év után is még az elidegenítés különböző fázisainak a problémájával kell hogy foglalkozzunk, különösen akkor, amikor mindenki tudja, hogy gyakorlatilag a tanácsi bérlakások már 1969 óta megvásárolhatók voltak. Tehát ennek az elidegenítési folyamatnak az egész története inkább a rémtörténethez hasonlít, az eredménytelen privatizáció képét mutatja leginkább, és ez a mostani szabályozás pedig egyszerűen nem vette magának a bátorságot arra, hogy lezárjuk ezt az elidegenítési folyamatot. Akkor kellett volna a lakástörvényben az elidegenítési jogszabályokhoz nyúlni, amikor pontot tudunk tenni végre mindegyiknek a végére. Rengeteg per van folyamatban a vételi joggal és az elővásárlási joggal kapcsolatosan, diszkrimináció van, ahogyan Mécs képviselő úr jól utalt rá.

Emlékeztetni szeretnék mindenkit arra, mi volt a mézesmadzag. A mézesmadzag az volt, hogy a bent lakó bérlők azt hitték, hogy ők megveszik a lakásuk küszöbétől az ablakpárkányig terjedő területet, és az állam csalárd módon vele adta az egész épületet, az összes elmaradt, akkor 400 milliárd, most már 800 milliárdnyi felújítást. Tehát gyakorlatilag - korábban mondtam - ezek a jogszabályok vagy önkormányzat-ellenesek vagy bérlőellenesek, de egyik javára sem szolgálnak. Tipikus esete ez a diszkriminációnak, ami most megtörténik. Ez a javaslat arra látszik ösztökélni az önkormányzatokat, hogy még a maradék bérlakásaikat is adják el, hiszen több pénzt tudnak érte beszedni. Lesznek olyan önkormányzatok - ellentétben a képviselő asszony állításával -, amelyek azt fogják mondani, hogy olyan kevés a forrásom, hogy még azt a maradék bérlakást is eladom, holott valamennyien tudjuk, és mindenki egyetért abban, hogy bérlakásszektornak lenni kell, sőt annak növekedni kéne. Ezzel szemben hoz egy olyan javaslatot a kormány, hogy az önkormányzatok adják még el azt is, ahol vannak ilyenek.

A bérlő oldaláról nézve ezek a lakások, amelyek az önkormányzatoknál megmaradtak, általában komfort nélküliek vagy félkomfortosak, alacsony presztízsűek. Az árukat nem a lakás minősége, hanem a terület fekvése befolyásolja. Az ára akkor is emelkedik egy lakásnak, ha arra senki nem fordított rá semmit, sőt lelakta azóta, csak éppen a terület értékelődött fel valami miatt. Tehát az értéknövekedés benne van a becsült értékben. Mikor az önkormányzatok az eladásról ajánlatot tesznek a bent lakó bérlőnek, akkor maga a vételi ajánlat már magában foglal egy inflációt vagy a terület értékének növekedését. Ezt még megfejelni azzal a szorgalmazással, hogy az önkormányzat is emelje fel az első részletet, és csökkentse a futamidőt, ez megint az irányba hat, hogy esetleg a bent lakó bérlő mögé megint odajönnek a strómanok, akik már ki tudják helyette fizetni a 20 százalékot egy összegben, illetve a futamidő sem érdekli őket, mert nem az a céljuk a lakással, hogy abban aztán életvitelszerűen lakjanak.

Az elidegenítés oldaláról pedig az önkormányzati szempontokat kell érvényesíteni. Az önkormányzatnak nem szerencsés megtartania a bérlakásait ott, ahol pár lakása van, úgynevezett minoritása van egy társasházban.

(15.20)

Hiszen a társasházi költségek állandóan emelkednek, a közös költségekbe nincs beleszólása az önkormányzatnak. Amiatt, hogy egy 50 lakásos társasházban 1-2 lakással rendelkezik, az teher az önkormányzatnak. Sokkal jobb lenne, és az országnak is jobb lenne - kis túlzással hadd állítsam -, ha tiszta tulajdoni formák alakulnának ki, társasházak lennének 100 százalékosan, önkormányzati tulajdonúak 100 százalékosan, és ez a kettő lenne. A vegyes tulajdon soha nem jó, mert a törvényben, általában a magyar jogrendszerben az elővásárlási jog kidolgozatlan, fogyatékos, újragondolásra szorul. Az elővásárlási jog intézményét a negyven év szocialista regirung teljesen kiüresítette és elsorvasztotta. Az elővásárlási jog egy komoly jog, ahol mindenkinek érdeke fűződhet ahhoz, hogy feltámadjon. De ne így, hogy a hátrányos megkülönböztetés esetei fognak sorjázni azokkal szemben, akik valamilyen oknál fogva, valós vagy valótlan, vélt önkormányzati érdek mögött megálló tiltólisták miatt nem jutottak hozzá időben, akkor, amikor szükségük lett volna arra, hogy lakástulajdonnal rendelkezzenek.

Éppen ezért az a jó szabályozás, ami az önkormányzat érdekét is szolgálja, de a bérlőét is, hiszen megállapítottuk, hogy bizalmi kapcsolat van közöttük. Akkor ez az emelés teljesen indokolatlan, a jövőre nézve semmifajta előnnyel nem kecsegteti az önkormányzatokat, mert az a bevétel, amit még az értékesítésből most el lehet érni, a jelenlegi önkormányzati finanszírozás mellett nagyon kevés. Én azt mondanám minden önkormányzatnak, hogy tartsák meg a bérlakásaikat.

A törvénynek inkább arra kellett volna törekednie, hogy lezárjuk ezeket a folyamatokat, hogy egyértelműen pont kerüljön minden jogügylet végére, ami folyamatban van vagy vitás. És mindenkinek, aki meg szeretné még venni a bérlakását a régi feltételek mellett, a régi előleg mellett, a régi futamidővel, lehetőséget kellett volna adni arra, fél évet, egy évet - ez talán hosszú, de fél-negyed évet mindenképpen - arra, hogy aki akarja, még benyújthassa az elővásárlási jogra vonatkozó kérelmét. És onnantól kezdve pont. Ezt a törvényjavaslat nem merte meglépni, mert nem mer lépni a tulajdoni formák egyenlőségének megteremtése oldalára se, nem mer lépni az önkormányzatiság oldalára se, a bérlő oldalára se.

Látszólag úgy néz ki, hogy aránylag kevesen vitatkozunk, és ebből az következik, minthogyha jó lenne Magyarországon a lakáshelyzet. Kérem szépen, lakáshiány Magyarországon nincs, a lakáshelyzet ugyanakkor tragikus. A lakásmobilitás egyenlő a nullával, és ez egészségtelen minden tekintetben.

Arról meg nem is akarok beszélni, amit Salamon úr jól felvetett, hogy ha önök most szegénység elleni programot kívánnak elindítani, akkor nem itt kell kezdeni, a legalacsonyabb szintű szoba-konyhás lakásokban lakók vételi lehetőségeit tovább korlátozni, és nagyobb terheket róni azokra, akik nincstelenek, és még arra sem lesz lehetőségük, hogy bérlakásból valaha is lakástulajdonhoz jussanak, hogy a családi jövőjüket valahogy megalapozzák.

Ezért a 16. pontot mindenképpen kérem támogatni, azzal, hogy gondoljuk végig, amit Mécs képviselő úr nagyon helyesen javasolt, azt a problémakört, ami a műemléki tilalmi listákat és az összes többit érinti - ennek a befogadása biztos, hogy nem lesz probléma. Bár arra kell hogy törekedjünk, hogy egy olyan jogszabály legyen majd a jövőben, léphessen életbe - és addig legalább az önkormányzati lakásgazdálkodás ne menjen tovább tönkre -, amely tiszta vizet önt a pohárba, lezárja az elidegenítési folyamatokat, és hosszú távra megoldja a lakhatáshoz jutás lehetőségét. A Fidesz mindenképpen ezen fog dolgozni 2006-ig.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu