DIÓSSY GÁBOR gazdasági és közlekedési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném önt tájékoztatni arról, hogy a privatizációnak, a gázszolgáltató vállalatok privatizációjának az égvilágon semmi köze nincs ahhoz a kérdéshez, amit ön feszeget, tehát hogy milyen szolgáltatási színvonalat nyújt jelenleg konkrétan a Dégáz, amely céget ön említett. Másrészt pedig kicsit mulattam magamban, megmondom őszintén, akkor, amikor ön azt mondta, hogy nosztalgiával emlékeztek vissza a fantasztikus színvonalú szolgáltatásra, amelyet a gázszolgáltatók régebben nyújtottak. Azért azt gondolom, hogy lehet nosztalgiával visszatekinteni régi időkre, de akkor sem volt minden tökéletes.

Nos, ami a fogyasztók megfelelő információhoz jutását illeti, nem kívánjuk megakadályozni a technikai haladást, amelyre a telefónia és az internet elterjedése lehetőséget ad. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy azok a call-centerek, amelyeket többek között a Dégáz is bevezetett, lehetővé teszik azt, hogy ma már nemcsak meghatározott munkaidő végéig, tehát például délután 5 óráig lehessen panasszal fordulni az adott céghez, hanem gyakorlatilag 0-24 óráig bármikor panasszal lehet fordulni, ebben az esetben például a Dégázhoz, amely sokkal magasabb színvonalú szolgáltatást jelent.

A fogyasztóvédelmi feladatok ellátását pedig a Magyar Energia Hivatal ellenőrzi, és a gázszolgáltató társaságok szolgáltatási tevékenységét számos mutató alapján osztályozza. E mutatók közé tartozik például a gázszolgáltatási szünetek száma, vagy az ügyek, fogyasztói panaszok kivizsgálásának gyorsasága és minősége. A Magyar Energia Hivatal a fogyasztók érdekében ezen központok, call-centerek működését szigorú feltételekhez köti, így például az előírások szerint a beérkező hívások 70 százalékát 30 másodpercen belül kell felvenni, és meg kell kezdeni az érdemi ügyintézést. Ezt az előírást a Dégáz egyébként az eddigi vizsgálatok alapján 99 százalék felett teljesíti.

Amennyiben képviselő úrnak bármilyen konkrét panasszal kapcsolatban van bejelentenivalója, kérem, hogy ezt tegyék meg a Dégáz felé, és az ügyet ki fogják vizsgálni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu